Haiku versek a haragról

Indulatszó a
hallgatás; csendekből font
felkiáltójel.

Ne higgy hazugnak,
hízelkedővel se kezdj,
legyél önmagad...

Az embereknek
szörnyű haragja vagyok-
szűk három sorban.

Vörös ajkáról
mézként csöppenti közénk
mérgező szavát.

Feszültségünket
másokon levezetni
önkontrollzavar.

A harag színe,
rútlila. Sámson riad:
jaj, ne, Delila!

boldog nem leszel
míg haragod nem küldöd
száműzetésbe

Aki megbánt nem
Terád haragszik csakis
Saját magára.

Teljesen rendben,
ha haragszol Istenre
Majd feldolgozza...

Tüzes csend szórja
Sziporkáit, begyullad
A harag lángja.

Szívet mérgező,
fájón élet romboló
az örök harag.

tepertőt majszol,
tekintetében sötét
viharfelhő száll

villámod fénye
tűzparipaként vágtat
szemem tükrében

haragodat, mint
jó vendéget, ültesd le
beszélgess vele

Döntés előtt még
beszélgettek egymással,
utána már nem.

talán csak álom
volt szívem, hogy utánam
dobtál egy követ?

Alul pontozóm,
meddig lesz bátorságod
neved nem adni?

Ám a harag rossz
Étek, nem kell lenyelni
És emészteni

egyszavas válasz
csendes kis szemrehányas
ordít a közöny

A közömbösség
sokkal fájdalmasabb, mint
harag vagy bosszú...

Gonosz gondolat
gerincemen görbülő
grimaszát érzem...

tenger nem nézi
haragos hullámai
kit ragadnak el

Haragod ha túl
soká dédelgeted még
hozzád költözik.

Dühöd nem másé,
csak magadé. Te érzed.
Miért cipeled?

Harag, ha lobban,
hagyd sértett pici éned
csatát veszteni.

ne segíts másnak
haragudni mert végül
magadra maradsz

rokonok vagyunk
harag-égette szívünk
hamuvá békül

A haragólom
Nem tudni kire esik
Ezért fel se dobd

Harag bőröndjét
ne cipeld - feltöri a
kezed és lelked.

a kapcsolatok
jégkorszakából ritkán
zöldül ki tavasz

harag rönkjébe
megbocsátás fejszéjét
vágja az idő

színjáték: harag
parázslik bent fölötte
mézes mosoly leng