Haiku versek a természetről

egy méhecske épp
a fagylaltos csupromból...
diadal ittas

Roppant gyufaszál
sereg a végtelen ég
felé szalutál.

kis harangvirág
halkan csilingel este
fülemnek zene

Katicabogár
pihen virág kelyhében
s szél ringatja el.

Hajnali köd, mint
puha gyapjútakaró,
óvja a Földet.

Erdő fohászát
az hallja meg, ki szívét
s lelkét kitárja.

Zöld a föld, tavasz
van, fűhajában szemét,
szeme könnytenger.

fekete hattyú
úszik bányató tükrén
holdfodrozódás

rozmaring ága
között megcsillan a nap
illatos pora

Búvárként vonz a
mély, hol ezüst fény játszik
halak pikkelyén.

Zöld gyepszőnyeget
terít le a Természet
virágmintával.

Nyíló virágban,
zöldellő fában ott van
Isten mosolya.

Egy nyitott könyv a
Természet s ha olvasod,
magával ragad.

Harmatcseppekben
virágkehelyben apró
bogárka fürdik.

Szú rágta fába,
a Teremtő véseti
labirintusát!

Napfény mosolyog s
virág szirmokon tarka
lepkék románca.

Végtelen mélykék,
Isten benne mos kezet,
Hó hullámú ék.

ezerszín határ
magára húzza halvány
napsugár selymét

Hargita hegyén
kávézok, cukorhóval
és felhőhabbal.

Figyeld a rügyet,
fűszálat. Újrakezdi.
Teheted te is.

Egyszerű s mégis
Csodás a Természet. A
Lélek hangján szól.

- hív a természet -
neki vannak a legszebb
csengőhangjai

Mandulavirág!
Szürke fátyol takargat:
könnyeddé válik.

Éj leple alatt
Álmodik a természet
Rügyről s virágról.

hozzám lép a ló
elűzi magányom a
szeretet vonzás

Fűszálak hegyén
Megcsillanó harmatcsepp
Napfény-érintés.

Fák s bokrok között
Fütyül a szél, az erdő
Titkokat mesél.

Suttogó fenyves
Mélyén szél muzsikáját
Hallgatják vadak.

szemem előtt a
szélesvásznú tél mint egy
szép mesealbum

Bár a természet
Oly egyszerű, mi mégis
Túlbonyolítjuk.

szigorú varjú
reverendában sétál
ossza az igét

csak lassan haladj
mint aki korzón sétál
kézen fog a Hold

Hó alatt ágon
Rügyek álmodoznak a
Színes tavaszról.

Havat lehelt a
Tél, majd szétnézett fagyos
Tekintetével.

fű fa lomb virág
minden kis csalódását
levetkőzte már

fent sehol egy folt
nem érthetem, merre ment?
elkószált a hold