Haiku versek a természetről

- Viszlát jövőre! -
s elsétált a nyár színes
levélszőnyegen.

fényes ökörnyál
táncol egy zsenge ágon -
szép mint egy álom

Nyári szélben a
tó vizében csónak ring
a nádas mögött.

ódon falak közt
táguló térbe zuhan
a lemenő nap

zöld virág levél
fotoszintetizálgat
él a növényke

Réten átvágva
eső elől menekül
egy gímszarvas pár

Lemenő napnál
hazatérő kismadár
hűs fészkére száll

szél sír a hóban,
üres ág eget ölel,
hamu minden szó

narancs topánban
táncol messzi délibáb -
végtelen lángok

mozdulatlan fák
közt valami mégis él -
lélegzik a fény

jég leheletén
sziporkázó sziluett -
lélegző idő

széles aszfalton
szórják szét száraz terhük
a színt valló fák

vörös óriást
ködök árnya öleli
fák sűrűjében

hullámzó tavon
vadkacsák összevesznek -
nem az én napom

Megkérdezném a
fákat: vihar? és milyen
a csend utána?

rózsaszín hajnal -
élni akar még bennem
a legszebb remény

minden változik
hőségből jégvihar dúl -
természetesen

Vakkantó kutya
Orra hegyén, pillangó
Szárnya megrebben

édes Földanya
szabadon ringó öle -
lágy melódia

Hunyorgó hajnal
Könnyező rétekre hív
Mélyet lélegzem

Szürke takaró
Nyikorgó fenyők között
Bőrömre tapad

bársonybolyha az
éjnek millió bogárt,
madárt betakar

holdtölte után
nézd, selymes fűszálakat
számlál az Isten

plakátmagányban
szürke egér az este -
betakarózunk

A természet a
világ rendje, a múló
idő sóhaja.

Tavaszi reggel.
Sárgarigó dala száll.
Ébredő határ.

kopasz tölgy mereng
árva magányát oldja
madarak röpte

Sietős az est,
Kihűlt a langy hangulat.
Ciriptelenség.

Fák törzsén moha,
Zöldje élénken virít.
Vizet lefetyel.

Fának dőltem én,
az árnyéka állt tovább
helyettem csendben.

Kerestem égen,
s lám, ott lapult Isten a
bokrok tövében.

Csöndes patakpart,
víz tükrében álmodik
frissen az erdő.

Természet tanít,
mi a szabadság, szépség
s létünk értelme.

Folyónak partján
Sok csivitelő madár.
Víg felfrissülés!

Világosodik,
Fényt emészt a zöld levél.
Foto-szintézis!

Szélcsendes az est,
Denevér élet éled.
Őket ne féljed!