Haiku versek a természetről

félcsupasz ágon
három levél hintázik,
ők még maradnak

A természetbe
a rossz természetűek
elől bújunk el.

rozsdás falevél
billeg az ágon flörtöl
az öreg Földdel

gyökerek csöndje
lombok szitáló fénye
erdő fohásza

szájon csókolja
a vadrózsavirágot
titokban a szél

Kerti sétámon
üdítő mentaillat
- fellélegeztet

természet csodás
apró magok rejtenek
minden óriást

virágfüggöny a
kertben illatát ontja
parfüm királynő

házfalon kis gyík
zöld hátán fekete csík
ma ő a menő

parányi patak
hamuszürke tükrében
pirkadat táncol

szitakötőlány
várja párját a réten
fényben selyemben

Dalos madárka
halványkék pongyolában
búsan trillázik

virrasztó éjjel
csend ül a Hortobágyra
alszik a magyar

Búzakalászúr
bókol, pipacskisasszony
orcája pirul.

Szomorú faág
átöleli a vizet,
két partot békít.

Madár se hallik,
tó tükrérben csodálja
magát az erdő.

Kései őszben
csőrszaggatta kalászok
tél útját söprik.

Elmélyül az éj,
erdőcsendek ringnak fák
levéltenyerén.

pitypangernyőkbe
suttogtam bele naiv
kívánságomat

kis tavam partján
barázdabillegető
rak gondos fészket...

Kis hegyi patak
csobogó-csacsogása,
jókedvre derít.

A természetbe
menj és "vetkőztesd" magad
természetesre.

Ezüst folyamban
Lazac illan gondtalan -
Medvemancs várja.

bodzaillatú
szél túrt bele hajamba,
mosolyt suttogott

Ablakok alatt
susognak a fűszálak-
eszmét cserélnek.

anyatermészet
sosem magyarázkodik;
a dolgát teszi

Zöld mezőn száraz
kórókat vigasztal lágy
tavaszi szellő.

ékes fa lombja
földig meghajolva már
csak nem jön a nyár

Szomorúfűzek
csillogó víztükörbe
rejtik bánatuk.

Arany mezőben
bíborvörös hullámzás,
nyíló pipacsok.

városi fiú
vidéki térbe érve
jó nagyot sóhajt

homályos égen
ezüst pillangó röppen
illanó ködfolt

rügyfakadáskor
öntudatra ébred az
anyatermészet

zöld ruhájában
tavalyi avar alatt
bujkál a tavasz.

tűnő hólepel,
vékonyodó jégtükör,
rügyek reménye.

Születik a fény
fagyba dermedt éj után
hajnalhasadás.