Haiku versek a természetről

nyújtózva ébred
a hétalvó természet
mocorgó élet

Ezüstfenyőre
Decemberi napfény szór
Önfeledt mosolyt.

Csobogó sóhaj,
önmagába merülő
hallgatag patak.

Hervadt rózsafán
Nyári bogárzümmögés
Csenddé szelídül.

háttérképeit
újra megfestette csak
mi vagyunk mások

A természetben
magam lehetek, mégsem
vagyok magányos.

rózsafa fénylik
arany mosolyba mártva
hajában csillag

A kő nem mozdul
a por szalad a szélben
megunhatatlan

hópaplan alatt
erőt gyűjt a természet
tavaszra várva

millió mákszem
egy bezárt világban most
ablakot nyitott

Az éj csendfátylát
hóvirággal hintő szél,
fákat ropogtat.

Angyalok könnye
hullt fűszál kézfejére,
cseppbe zárt titok.

Sárga csónakban
ringatózik két kis méh,
repce tengeren.

száz levél csörren
őszi erdő énekel
avarmuzsika

Álmos a tópart,
csillagkeringőt táncol
a vízen az éj.

pillangót visel
szirmán a virág mint nő
kitűzte brossát

arany szálacskát
rejt kócos felhőgyerek
ingébe a nap

felhőszoknyában
a szél dalára táncol
napszívű virág

elállt az eső
átmosott levegőben
zöldebbek a fák

dércsípte kökény
bokor csontvázán lógva
várja a telet

búzakalász ring
susogó szél karjában
altatót dúdol

lepkeszárny rezdül
meggyfalevél fonákon
hárfázik a szél

napsugár játszik
bárányfelhők habfodrán
égi bábszínház

pitypang pihék mint
parányi ejtőernyők
nap felé szállnak

Ma elsőbálos
Egy kinyílt rózsabimbó
A széllel táncol

Zöld levélbölcső:
hajnali harmatcseppek
gyöngyház világa.

Pitypang kelyhei
lebbennek a szellőben
selymes rét felett

Rozsda a fákon,
a gesztenye ruhát vet,
őszt hordoz a köd.

tölgyfának törzsén
taplógomba erkélye
szívja a jövőt

Párna a felhő! -
gondolta a kismadár.
Kirázta, esett.

Tikkadó légben
méhizzadtság csöppen le
matt hangyahátra.

őszi levelek -
vacogó ágakon nincs
mit keressenek

kék sóhajtásba
burkolódzik a hajnal
gyöngyharmatot szül

őszi napfényben
a fák kidőlt árnyékán
pillangó pihen

ifjú gyümölcsfám
sziromköntösét szél nem
udvarolja le

Harmat szendereg
hervadt liliom szirmán
búsan tündököl.