Haiku versek a természetről

Fehér lepelből
minden télen új ruhát
kap a természet

tajtékzó hullám
szüntelen morajlással
marja a szirtet

Halott még a táj.
Dérrel szőtt szemfedőjén
őzbak szökken át.

Sárga tájképet
rejt el szürke köpenye
alá a mester.

Új idő jött el,
az ősz lombokat színez
s radíroz köddel.

Gyenge nádszálon
szitakötők násztánca -
megállt az idő.

Ködös berekben,
rezzenő őz versenyzik
félelmeivel.

Hűs hajnal hasadt,
ledobta köd-köntösét:
harmatcseppé vált.

Azúrkék égen
mosolygó felhőcsodák -
tündérek tánca.

Menj az erdőbe,
hallgass egy óra csendet
fatörzsnek dőlve.

Buján zöld hegyek
bérceiről szűk ösvény
fut rózsavölgybe.

apró foltokból
takarót fércel az ősz
a dombhátakra

Hűvös hajnalok.
Hamvas szőlőszemeket
Szüretel az ősz.

sekély patakban
egy elfáradt napsugár
kőágyon pihen

hegy lábához völgy
roskad nesztelen réten
kitakarózva

Villám, fényes ék
Gallyak nagy csörrenése
Szétfeszített éj

Gömbölyű ékét,
mint aranyfülbevalót
himbálja a szél.

Egy legyezővel
lakatlan szigetre érsz,
óceánon át.

Föld árnyéka a
teliholdat, míg róka
tyúkomat lopja.

Végtelen gyöngy-ár
s hullám a talpunk alatt,
száraz óceán.

Vén hársfa alatt,
Rozsdás avartakarón
Dorombol a csend.

Árva gyümölcsként
vigasztalja a meggyfát
a kis vörösbegy

zöld levélháton
katicabogár billeg
pettyet igazgat

Alkonyi fényben
Tücsökciripelés csüng
Fűszálak hegyén.

bodros bárányok
verődnek felhőnyájjá
égi legelőn

Lankán lankadni,
mily szelídek a hegyek,
milyen vad a szív.

Zöld lomb cipeli
ázva, égi áldásnak
ékes terűjét.

apadó patak
kavicságyát duzzasztják
mennyei cseppek

Csillagok tánca,
Kacagó éjben fénylik,
ragyogva lelkük.

Zamatosan áll
a zöld ízű lélegzet
valamennyi fán.

Havas ágakon
rügygyöngysor várakozik
éltető fényre.

Így eső után
apró cseppeken fények
billegnek sután.

millió mákszem
füleli a föld szelíd
szívdobbanását

Kirándulj, s mártózz
meg enyhet adó erdők
ömlő csendjében.

Nézek a kőre,
mi űrbéli útjáról
tért le a Földre.

Tovafutó ér
karcol barázdát üde
rét friss füvébe.