Életképek

Lassan bontja le
pillanatokra létünk
az emlékezés.

Főnix madárként
emelkedek fel újra
önnönmagamon.

Ha eddig sose
féltél, az idő félni
lassan megtanít.

Bárhogy igyekszel,
nem boldogulsz Az egysze-
rűség bonyolult.

De lassan-lassan,
nem találsz sehol benne
magadnak hazát.

Sétál vidáman
életed napóráján,
örökös árnyam.

Lassan elmarad
minden, s didereg benned
az emlékezet.

Boglya világunk
kuszára szőtt pókháló -
áldozatra vár

fű is benőtte
madárka rakott fészket
elnyűtt bakancsban

A szerelem jön,
a szerelem megy. Örülj,
megsimogatott.

Gátlástalanul
csak kínomban nevetek-
könnyem is fakad.

Kifordult világ
az ember mint egy vírus-
programozható.

sötét tónusú
hangulatot cserélnék
világosabbra

lélek sem bolyong
apró üvegszilánkok
fenn a csillagok

Őszballada zúg
- nyár tartja az időbe
beszorult szívem.

Hercegnőm szunnyad.
Macska léptek topognak.
Megérkezett hát.

dús aranyozás
tarka színek rendjében
titkok rejtőznek

ablakból lesem
ősz hogyan lopja meg a
csodás kerteket

széttárt karjaim
keresztnek látod holott
megölelnélek

Sörényedbe mart,
"Hisz ez az ő szakmája"
Jól visszavágnál...

áramellátó
távvezetéken csüng egy
pár teniszcipő

Az élet kétes.
Bajba keveredni ér.
Nem vagyok robot.

Egy véges térben
Végtelen növekedés
Biztos pusztítás

dromedár nyakán
medálként függ pár ócska
légiós bakancs

könnyű lesz álmom
ma éjszaka biztosan
mennyi pille száll

Ruhám csak kölcsön
Vendég vagyok csupán még
Kupám kiiszom

rügy-virág-gyümölcs
kör maga a változás
- változhatatlan

Éjjel felejtsd el,
nappal jegyezd meg, s kövesd
az álmaidat...

nyugat keletre
kelet nyugatra néz - de
tekintetbe vesz?

Ejnye, kisveréb!
Tányéromról megennéd
utolsó morzsám?

lennék fényhozód
lopnék a tenyeredbe
a kerek holdból

az utca zaja
bekúszik ablakomon
esőillat száll

Tükröt állítok
életem, eléd. Legyünk
legalább ketten.

Bocsánat! - szólt... és
lábujjamról szeme a
mellemre csúszott

Cseresznyevirág
nyílik selyemkendőmön
Kint mínusz nyolc fok

hallom ahogy a
tél itt motoszkál, hideg,
fagyott a csend is