Életképek

Az élet célja
Nem más mint élni míg az
Időd el nem fogy

"Sert!" - s maga elé
bambul, mert nem burkolt még
elég hamburgert.

Világunkat a
pusztítás megmérgezi
leheletével.

pattogó tűzben
nyár és pár csutkababa
végleg elalszik

Régi kovásszal
új kenyeret formálunk.
Harc is, béke is.

kukoricásban
szőke nyárral enyelget
komiszkodó ősz

Dús keblű vízcsepp
elidőzve, mélán csüng...
Cseresznye duzzad

Az est itt békés,
A béke sötétedik.
Hűvös mindkettő!

Hűvös csepp gördül
pipacs lehajtott nyakán...
Pihe borzongás

Alkony tüzében
földbe szúrt véres dárdák -
Nyírfák glédája

vén fűz tetején
az ég szele gerlepárt
lenget ághintán

Kipeg-kopog, reccs!
Mohó énekes rigó
csigát töröget...

Zöld sapkát húzott
gyermekére a tavasz;
füves lankát óv.

látogatókra
egy teremőr: úgy jönnek,
mint a muslicák

minden bűnömet
tenyeredbe csókolom
megnyugvásom vagy

öreg estidőn
aprócska ház füstjével
völgy takarózik

fehér és csíkos
törülközők birkóznak
a mosógépben

templomtoronyban
harangzúgásra ébredt,
fészeknyi élet

Lassan bontja le
pillanatokra létünk
az emlékezés.

Főnix madárként
emelkedek fel újra
önnönmagamon.

Ha eddig sose
féltél, az idő félni
lassan megtanít.

Bárhogy igyekszel,
nem boldogulsz Az egysze-
rűség bonyolult.

De lassan-lassan,
nem találsz sehol benne
magadnak hazát.

Sétál vidáman
életed napóráján,
örökös árnyam.

Lassan elmarad
minden, s didereg benned
az emlékezet.

Boglya világunk
kuszára szőtt pókháló -
áldozatra vár

fű is benőtte
madárka rakott fészket
elnyűtt bakancsban

A szerelem jön,
a szerelem megy. Örülj,
megsimogatott.

Gátlástalanul
csak kínomban nevetek-
könnyem is fakad.

Kifordult világ
az ember mint egy vírus-
programozható.

sötét tónusú
hangulatot cserélnék
világosabbra

lélek sem bolyong
apró üvegszilánkok
fenn a csillagok

Őszballada zúg
- nyár tartja az időbe
beszorult szívem.

Hercegnőm szunnyad.
Macska léptek topognak.
Megérkezett hát.

dús aranyozás
tarka színek rendjében
titkok rejtőznek

ablakból lesem
ősz hogyan lopja meg a
csodás kerteket