Haiku versek az elmúlásról

Az arcunkra volt
írva boldogságunk. Hogy
felejthettük el?

Festékként kopunk
le életünk faláról.
Lesz ki visszafest?

Tölgyek szentélye,
Gyöngyvirágok sírjánál
Sóhajt az erdő...

Ó, ti tavaszi
Kacér ribanc szép színek
Csalfán elhagytok

Sárga levelek...
Hópaplan alá szorult
rothadó szépség...

Eljárt az idő
Felettem, öreg lettem,
Visszapillantok

Kialudt gyertyánk
lángja, de illata még
belengi szobánk.

Teáskanálban
visszatükröződő pár,
ezek voltunk mi.

Múló időben
Létünk pergő filmjében
Elmúlunk mi is.

úgy vesztél ködbe
mint soha be nem váltott
ígéreteid

Percben lebbenő
csend vagyok. Ajkad nyílik
és én hamvadok.

Homoksivatag
sivár szemcséin a csend
elporladt magány

Út menti szélben
levelek hancúroznak
haláluk előtt

Oly mindegy, egyben
Vagy szétszórva marad meg
A létem pora

lelkünk sebei
egybeforrtak, őrizlek
míg elporladok

Ősz lombja suttog
elmúlást. De úgy érzem,
nem ő, én múlok...

földszagú hajnal
ködtakaró alól néz
egy riadt virág

Tó tükrén az éj
hulló levelet ringat
- késő üzenet.

Tovatűnő lét.
Sejtelmes árnyak között
érkezik az ősz.

Ránc véste magány,
a beszűkült értelem,
s vénült félelem.

tengernyi fakó
tengeri - magadóan
roppanásra vár

rövid virágzás
gyümölcsöző - csipkecsend
gyorsan elmúló

Én szellő leszek,
hogy megsimogassalak
mindennap Téged...

Nevettük, ha a
pedellus becsöngetett...
most már a halál.

tűnik a tavasz -
csendben ontja illatát
az akácvirág

Szerelem fény volt
Most sötétben álmodom
Egy kis parázsról

Málló vályogház,
száz év magány odakinn
s fele odabenn.

A sápadt arcú
szelíd nárcisz napfényben
ringatózik még.

Hold árnyéka, a
Könnyes gyászoló asszony
Sötét kendője

kezemben a csend
most roppant össze, testem
szilánkos sóhaj

illanó létünk
cseresznyevirág kelyhén
pár perc ragyogás

Lebomlik minden
mi él, s akar - könnyező
sóhajt hord a szél.

Ne gyere vissza.
- tudom azért tennéd, mert
nincs hova menned.

Rubin jégcsapok
Lógnak, a hűs hajnali
Aranyló nádon

Őszi levelek
Tavaszként térnek vissza
Régit keresem

Színdarab ez is,
de már nem azt és nem úgy
játsszuk, mint régen.