Haiku versek az érzelmekről

nem tudom néha,
hogy engem simogatsz vagy
a komfortzónám

Hallottam, ahogy
milliónyi darabra
hullott a szívem.

Lelkem csendjében
megfogant egy gondolat
érzéseket szült

Csapódó vágyak
adnak színt az egyhangú
érvek falának.

nem lehetsz mindig
erős - el nem sírt könnyek
fojtogatnak bent

Még fülemben cseng
széthullott darabjaim
mámoros zaja

Temetett érzés
szembejöhet, s mellbe vág -
mosolyogva fáj.

érzés dörömböl
kezem kilincsen... félek
ajtót kinyitni

Minden szavad ott
gazdagít, hol az érzés
megszületni kész.

Reád simítom
a bennem élő érzést:
lemoshatatlan.

Megtapadt a tél
lelkem érdes füstfalán.
Szívem nem érez.

Részegen megélt
érzéseimnek józan
mentora vagyok.

lehullok újra
érzések túlzásai
közül a földre

ne plakátold ki
arcodra az érzést győzz
vagy veszíts csendben

Lelkem szép taván
megcsillan szavad, máskor
tajtékot kavar.

az ész ezerszer
megmondta már nem lehet -
a szív nem enged

Arcomon mélyülsz
finom és mély árkokban...
Bú és öröm vagy.

az öröm könnyed
míg testvére a bánat
nehéz tud lenni

a nagy szavakat
halkan mondd; a szíveknek
nem kell hangerő

Kalitkába zárt
szív - mint madár - vergődik...
Engedd szabadon!

Vitorlát bont a
szív, viharokkal táncol.
Partot sosem ér.

az érzések vad
árapálya nem torpan
meg ész szavára

Visszhangzik bennem
az ősz, kiszíneződtek
az érzelmeim

megöregszel a
tüzes kínok bánatok
hamuvá hűlnek

Érzéseinket
félelmeink börtöne
tartja fogságban.

Nincs elegendő,
Sem megfelelő szavunk
Arra, mit érzünk.

egyetlen szavad
elvetélt szívdobbanást
szült világomba

voltam tűz voltam
mindent elsöprő vihar
most őszülő csend

tűzálló tálban
fűszerezett szíveket
spékel az élet

érzelmek mint a
hópelyhek elolvadva
megsemmisülnek

játékos szíved
érzéseid ritmusát
dobolja folyton

Csendben elmúlik,
csak bent izzik a parázs
halk szikráival.

a kimondatlan
érzelmek fogságában
lélek vergődik

semmi az egész
sok öröm- és bánatkönny
feledésbe vész

minden örömöd
bánatod dobszólóját
a szíved játssza

Halk szó simogat
muzsikaként érinti
feldúlt lelkemet.