Haiku versek a háborúról

Torz eszme hódít,
Bűz-virág csüng életfán,
Elit vállán bűn!

gyermekálmokat
puskaropogós kenyér
falatok űznek

Megmérgezi a
pusztítás lehelete
békés napjaink.

Nem nyílik semmi
A lövészárkok szélén
Csak jégvirágok

Holt-tengervíz, sós
partjain háború dúl.
Harci övezet.

A háború egy
elüszkösödött vita,
amputált béke.

Egyik perc béke
majd villanás- robbanás-
romba dőlt élet...

békeharcosok
militarizmusától
dübörög a föld

Szegénység érlel
elégedetlenséget,
éhség háborút.

Háborúról szól
a világ. Békében kell
így összefogni...

millió gyermek
már nem élhet gyermekkort:
szörnyű jelenkor

bekötött szemmel
lépkedünk a szürreál
aknamezején

A vörös erdő
felejtést akar, sír a
felkavart avar.

Háborút sodor
a tavaszi langyos szél,
Istenem, segíts!

Sötét égbolton
gyászoló csillaggyöngyök
kettéhasadtak.

Megölte béke
galambját a háború.
Kell, hogy éledjen!

Cseresznyevirág
szirmai szállnak szélben,
ágyúdörgésben...

ártatlan gyermek
bűntelenül bűnhődik
száműzetésben

Mindig azt mondjuk:
`Nyugodjon békében` de
mért nem így élünk...?!

Minden háborút,
csak BÉKE állít meg: nem
szankciók, s tankok.

Kimerült város
pihen az éjben... csak az
ördög nem alszik.

Mögöttem házam,
hazám, s mind, ki férfiú.
Dúl a háború.

nem kell golyót kapj
vérzik szíved attól, ha
melletted halnak

Vért kíván e tett!
Lőttek hát a felek, s mind
többet temettek.

hóvirág nyílik
vérszagú szélben térdek
imaszőnyegen

halott a színpad
háborúban állunk a
kulisszák mögött

hiába rajzolsz
békegalambot, szétlőtt
ház romjaira

Szirénák hangja
elnyomja békét vágyók
hangos imáját...

Furcsa lenne, ha
Háborút hirdetnének,
Harcosok nélkül.

lövészárokból
nézve, bármilyen béke
kilátástalan

Most háború van.
Ellenséget lelőni...?
De eltemetjük!

Lőni, tüzelni.
Szúrni, vágni. S eközben?
Mesét mondani?

Pisztoly a kézben
Őrült mosoly... Nevetés
Vérszag a szélben

Vér a kezemen
Vérben úszik a táj is
Távol harang zúg

megbocsátásnak
magja békét hoz, harag
magja háborút

Az aki harcol
Veszíthet. Ki nem harcol
Máris veszített