Haiku versek a képzeletről

Igazi jóság -
Művészet: illúziót
Másba ültetni.

megszerettelek
ledobott ruhád felett
áll a képzelet

légbuborékok
voltak mit egyszerűbb volt
gyémántnak látni

átjárót váj a
képzelet a valóság
szürke falába

Megismerhetsz majd,
vagyok, ki levetkőzött
a sorok között.

Nem láttad meg, de
gyilkos szavad megölte
a pillanatot.

Velem vagy... érzem.
Szép mosolyod, átsejlik
a sötétségen.

A képzelet csak
Pillanatkép az élet
Távlataiból.

képzeletem vad
táltosát zaboláznom
kell közeledben

Másnak láttalak,
nem annak, aki voltál,
fest a képzelet.

amit benne látsz
körötted s mögötted van
tükör nem ablak

lezárt szemhéjam
belső falára mesét
fest a képzelet

képtelen képek
borzolják fantáziám
kereted nélkül

amikor rét vagy
minden virágillatot
magamba zárok

világot teremt
benned élő képzeted
színest vagy szürkét

el is rejtőzhetsz
képzeletemmel játszol -
úgyis rád talál

álomban álom
ha felébrednék is csak
tovább álmodom

mert elképzeled
erődben gyengeséged
ez lesz a veszted

Fekete betűk
fehér varázsszőnyegen:
lélekmozizom.

képzeletednek
senki sem szabhat határt
te miért tennéd

Alagút végén
nem a Fény - az alagút
az illúzió.

A süket ember
Látta a zenekart és
Képeket festett

Csodás képzelet,
Szertefoszló buborék,
Káprázatos fény.

Ha szárba szökken
a képzelet, kivirul
a lehetőség.

sas hátán pihe,
szikrázó szemvillanás,
pőre pillanat

megyek felém ki
magányos faként állok
egy rét közepén

esett az eső
a papírhajóimat
ringatja a víz

elképzeltelek
kibontott hajjal álltál
a felhők felett

Csipkés szavaid
öltöttek vörös ruhát
képzeletemre.

elképzelt piciny
holnapokon merengek
tág pupillákkal

csak beképzelem
magamnak hogy gyűlölöm
az illúziót

Elfehéredett
ujjakkal kapaszkodtam
illúziónkba

Árnyakat éleszt
bársony csókokkal az est
halk lehelése.

A mai nap az
a holnap, amire úgy
vágytál még tegnap.

magammal viszlek
mert bármit megtehetek
képzeletemmel

Lehunyt szemhéjunk
érzékek tárlatának
vetítővászna.