Haiku versek a képzeletről

Illúziókkal
nehezen bír, mit tesz hát:
még többet teremt.

A keskeny mezsgyén
rám vártok... pengeélen
táncoló álmok.

Szűrt fény ízlelget.
Szemem behunyom. Nézlek.
Hallom mosolyod.

Képzelgéseink
közepette hamvad el
megélt jelenünk.

Illúziók ha
szétfoszlanak, nyomukban:
könny és fájdalom.

ruhája fehér
köd - a halál lovagol
ez éji órán

elmémet hosszú
útra küldtem: képzelet
világában járt

csak egy tollvonás
mit illúziód táplál
tudom mennyit ér

hazáig kísért
egy árnyék - képzeletem
játszik csak velem

Illúziókat
Táplálva a valóság
Foszlik semmivé.

Sokat képzeltem
felőled, de a végén
semmi se maradt-.

illúzió volt -
úgy képzeltem hogy szeret -
mégsem bántam meg

fákat ültet a
képzelet a valóság
gyér erdejébe

Te aranyszálon
mindig hozzám érkezel,
tovatűnő fény.

Visz a képzelet,
álmaim erdejében
hatalmas tölgyfák.

Az illúziók?
Mentális katasztrófák
Tündérmeséi.

dús lombok alatt
patak csobog - pedig csak
Schubert zene ez

Tízezerbőrű
tűz lobogj... fossz meg minden
illúziótól!

Igazi jóság -
Művészet: illúziót
Másba ültetni.

megszerettelek
ledobott ruhád felett
áll a képzelet

légbuborékok
voltak mit egyszerűbb volt
gyémántnak látni

átjárót váj a
képzelet a valóság
szürke falába

Megismerhetsz majd,
vagyok, ki levetkőzött
a sorok között.

Nem láttad meg, de
gyilkos szavad megölte
a pillanatot.

Velem vagy... érzem.
Szép mosolyod, átsejlik
a sötétségen.

A képzelet csak
Pillanatkép az élet
Távlataiból.

képzeletem vad
táltosát zaboláznom
kell közeledben

Másnak láttalak,
nem annak, aki voltál,
fest a képzelet.

amit benne látsz
körötted s mögötted van
tükör nem ablak

lezárt szemhéjam
belső falára mesét
fest a képzelet

képtelen képek
borzolják fantáziám
kereted nélkül

amikor rét vagy
minden virágillatot
magamba zárok

világot teremt
benned élő képzeted
színest vagy szürkét

el is rejtőzhetsz
képzeletemmel játszol -
úgyis rád talál

álomban álom
ha felébrednék is csak
tovább álmodom

mert elképzeled
erődben gyengeséged
ez lesz a veszted