Haiku versek a képzeletről

csak beképzelem
magamnak hogy gyűlölöm
az illúziót

Elfehéredett
ujjakkal kapaszkodtam
illúziónkba

te bárányokat -
én szíved dobogását
számoltam csöndben

Árnyakat éleszt
bársony csókokkal az est
halk lehelése.

A mai nap az
a holnap, amire úgy
vágytál még tegnap.

magammal viszlek
mert bármit megtehetek
képzeletemmel

felhők fodrából
ég vásznára meséket
fest a képzelet

Lehunyt szemhéjunk
érzékek tárlatának
vetítővászna.

Felhőformákba
alakzatokat képzel
szabályigényünk.

arcvonásaid
szavaidra vetítem
mozaikokban

képzeletem nem
engedem túlszárnyalni
mindig földet ér

szabályokba fúlt
képzeletem minden nap
újraélesztem

Míg pipacs nyílik
Képzeleted mezején,
Tart még a nyár is...

Elmém játékán
dús képzeletecsetem
más világot fest.

illúziók csak
addig élnek bennünk míg
szárnyaink vannak

a remény és a
képzelet egymásból él:
együtt nő vagy fogy

kalitkába zárt
gondolat vár míg szárnyat
nyit a képzelet

elképzelt világ
a valóság lelkében
egy szép szerenád

Illúzió ül
a realizmus stabil,
puha kiságyán.

a képzeleted
elvisz - a valóság fáj
mikor visszaránt

képzeleted a
valót festi: láng-színek
mögött szürke ég

Lelki gazdagság
szivárványról álmodni
komor falak közt.

behunyt szemmel is
meg tudnám már festeni
lélekmosolyod

képzeletem nyűtt
filmvásznára vetítem
felém tárt karod

Talpalás közben
ezernyi utat bejár
vén cipészmester.

hunyt pillák mögött
aktba tisztulnak a fény
törekvései