Haiku versek a nagyszülőkről

ráncos kezében
leheletfinoman él
a megbékélés

Kis mellénykémbe
Kézmelegét kötötte
Bele nagyanyám.

halvány estikék
illatát őrizgetem
emlékeim közt

Lelkem öleli
mamám kilencvenéves
ráncolt szoknyája.

Álmom őrzője
felhőről tekint le rám.
Drága nagymamám.

szeme borús ég,
emlékek barázdálják
vénülő arcát

vézna kis kezek
ráncos tenyérbe bújva
átmelegednek

Hol leszek én már
akkor? - kérdezted. Itt a
szívemben. Mindig.

Nincs lehetetlen,
csak tehetetlen - mondta
mindig nagyapám.

derék nagyapák
hitvány unokájának
lenni nem erény

diófa ága
nagyapám karja helyett
hintám ringatja

Remegő keze
érdes simítás, mégis
szívet melenget.

törékeny arcán
minden gyönyörű ráncát
vakon ismerem

kopottas kendő
néhány csorba kis edény
Mama konyhája

Öreg kampón a
befejezett mozdulat...
egy régi kalap.

Gondtalan valóm
kit gyermekként megéltem,
mára már apó.

öreg díványon
őrzi nagyapám álmát
a nyári konyha

Nagyapám ballag
hazám poros útjain
hátratett kézzel

ha tehetném, ma
megbecsülném nagyanyám
fáradt kezeit

csillagok fénye
mosolyog unokádra
föntről kíséred