Haiku versek az őszről

őszi alkonyon
egy esernyő siet el
az ablak alatt

szürke kabátját
gombolja az október
zord szél kíséri

nyár homlokára
csókot őszi szél lehelt
hűvös üzenet

őszi levelet
gyengéd szél simogatott
elvörösödött

bőröd illata -
levelük-fosztotta fák
a tél küszöbén

Egy érett mosoly
a lenyugvó nap arcán,
varázsol az ősz.

Rozsda pödörte
avar zörren, pőre fák
közt kószál a szél.

kopott kabátját
egy szögre akasztotta
ruhát vált az ősz

dércsípte kökény
bokor csontvázán lógva
várja a telet

didergő fagyot
sóhajt a ködös reggel
búcsút int az ősz

sebesszárnyú ősz
röptét feledve zuhan
tél szűz ölébe

aranyló avar
sóhajt lépteim alatt
siratom magam

Színes szoknyában,
csábosan hintál az ősz,
elmúlást kendőz.

Dermedt bogárka.
Piros koporsóján hét
petty a felirat.

Arany köntösét
az erdő egyetlen éj
alatt ledobta.

Zörgő falevél
kérdőjellé pördülve
fél: leszek-e még?

Erdők lágy ölén
Lábunk alatt az avar
Száz halált takar

Rozsda a fákon,
a gesztenye ruhát vet,
őszt hordoz a köd.

zsúfolt állomás -
szitáló őszi ködben
magam maradtam

felhőfüggönyre
csíptetett fénytelen bross
az égen a nap

őszi levelek -
vacogó ágakon nincs
mit keressenek

Elengedett a
fához rögzítő kapocs,
aláhullok már.

apadó napfényt
lúdbőrös szél birizgál
nyár ölében ősz

őszi napfényben
a fák kidőlt árnyékán
pillangó pihen

az őszi eső
gyöngyöt szül az ablakon
majd tovagurul

Legszebb az ősz, mert
minden pillanatában
múlik, mégsem sír.