Haiku versek az őszről

szélposta fújta
megsárgult levelekkel
az ősz sanzonját

Száraz faágon
varjú gubbaszt fázósan.
Ősz ölelte át.

Ím, az illatos
Szellő ma faleveles
Őszi széllé lesz

Álmos tó felett
szürke ködpamacsokat
fúj az őszi szél.

Mint az éj, földre
Ereszkedik a tavasz,
S költ virágálmot

Ócska ladikon
hullámokkal dacolva
partot ért az ősz.

Vérszínű éjben
Ősz tántorog a fák közt,
holdfény a társa.

Tarka ruhás ősz
színeivel kárpótol
a múló nyárért.

szívet aranyoz
a körte-érlelő Nap
őszi sugara

kerti asztalon
hagyott kesztyűmben talált
nyugalmat az ősz

Tavaszvirágok
Között lapulva rezeg
A barnuló ősz

Hideg őszi szél
halott virágok szirmát
táncra kéri fel.

Pocsolyába lép
az ősz. Vállat ránt s tovább
megy. Ő nem fázik.

Hulló levelek
színpompás elmúlással
dicsérik az őszt.

zöld köntösökön
apró mintákat festve
aranylik az ősz

Rozsdás avarban
derékig gázol az ősz -
Napfényért kiált.

Színpompás festmény -
művész sem pingál szebbet,
mint az ősz, ha jő.

a szellő karján
keringőt jár a levél
lába földet ér

Hűvös esővel
a csendben búcsúzó őszt
siratja az ég.

Rőt ruhájú ősz
csupaszra vetkőzteti
a síró fákat.

Sok vándormadár
szárnyaival int búcsút
a magyar ősznek.

Őszi lombtenger
meleg színpompájában
rőt vad otthont lel.

Útszéli fasor,
divatjamúlt lombhalmaz.
Ősz vetkőzteti.

Két levél verseng
Kínnal az őszi széllel
Egymás ölében

néhány bús virág
az út szélén bólogat
már ruhátlanul

Rikít az ősz - így
lázad színeivel az
elmúlás ellen

Rozsdás falevél
ölelésre tárulva
rideg földre hull.

a rozsdás őszben
egyre lassul az élet
álomba szédül

egymástól távol
levélruhátlan állnak
most csontsoványak

Előttem tarkán
kacag még az őszi táj.
Szürkülni készül.

Fagyos ez a csend
zörgő avar alatt él
tavasz reménye

ruhátlan fáim
soványan ácsorognak
tavaszra várva

Őszvégi napfény
napjaimat színezi
aranymosollyal

fagyott tócsákban
levelek dideregnek
búcsúzik az ősz

későn érkező
sziromlányok vénülnek
rózsaszálakon

villanyt leoltott
színes levelek között
az őszlak bezár