Haiku versek az őszről

Gesztenye pottyan
Avartakaró ölén -
Megmoccan az ősz.

Galagonyafán
Mámoros szenvedélybe
Pirul már az ősz...

Egy rózsa felsír
őszi szél ostromában
megváltásra vár.

verőfényes ősz
aranytallérokat szór
a nyárfasorra

Félkész nappalok
ökörnyálakra fonják
az ősz holnapját.

odvaknak ajkán
aszott szíveknek huhog
altatót az ősz

Borostyán nyakék
csipkebogyó szájfénnyel
s ősz bálra készen

erdő kóchaját
fésüli a zsenge szél
levelek szállnak

Aranyló levél
faágról lehull: télbe
szálló szerelem.

sárga kabátban
susognak út menti fák
daluk fülemben

széllel karöltve
gördültek át az úton
aranytallérok

ködfátyol alá
rejti az ősz gyönyörű
pusztításait

őszi délután
hideg szívében borzong
minden ami él

Ősz: falevelek
parázsló győzelme a
szürkeség felett.

ősz-tünde jár-kel
lábam előtt elhever
szájfényű levél

gyönyörű halál
ahogy lombjuk vesztett fák
fényt énekelnek

gyöngyöt nevet még
az októberi napfény
verőfényes ősz

esti csendre az
ősz aranyabroszt terít
vendégeket vár

arany selymekben
bálozó bokrok vállát
öleli a köd

eres kezével
intett végleges búcsút
földre hullt levél

őszi fák alatt
elhasznált évszakokra
fekszik most az éj

ősz könnyei már
életünk közelítő
telét siratják

őszestét takar
éjnek puha bársonya
hegyen völgyön át

hervadó őszben
fázik kiskertajtóm is
magamra húzom

Egy ágtól váló
sárga levél lehullva
még élni remél.

Sárguló levél
íródik őszi tájban
kibontatlanul

levélpillangók
repdesnek őszi széllel
cifrázzák táncuk

rozsdás levelek
tömegsírjára deres
szemfedél borul

víztükör felett
múltra néző levelek
búcsút intenek

levélre írta
vörös tintával az ősz
múltunk verssorát

ma még ágon ring
de lassan táncra kéri
elmúlás keze

színes kabátot
öltenek az erdei
didergő lelkek

őszi alkonyon
duruzsoló kályhában
izzó fahasáb

Október játssza
most szívünk szép dallamát
színorgonáján.

Kinn tejszínű köd
valahol ősz kolompol
benn szénaillat

kertkapum alatt
füttyét próbálva ki-be
jár az őszi szél