Haiku versek a bánatról

A hosszú tél és
az öregség bánattá
szelídül csendben...

Öröm és bánat,
időnként haikukként
élednek újra

a konklúzió
most majd előre mutat
vagy megint csak rám?

árva vadgalamb
burukkol kopasz tölgyfán
párját siratja

dermedt cseppek közt
lassan szitál a bánat -
elengedtelek

csendes szívembe
nézve lehajtott fejjel
piszmog a bánat

fáradozásom
gyümölcsét megint a dér
csípi - éretlen

Csak búvópatak
bánatomtól sötétül
itt-ott a szürke.

összeroskadva
éreztem, ahogy mellém
térdel a bánat

házak csücskéhez
levéllel tűzdelt lassú
megbánás tódul

nem temeti el
a bús emléket az ősz
tudásra érlel

fájdalom marja
az általad megviselt
szívem. nem érted

lélekcsend neszez,
bánatos szívet érint...
ígérő vígasz

házfalakra ölt
halvány holdfényfoltokat
könnyből a bánat

A könny a lélek
fájdalma vagy öröme:
tisztára mossa...

fárasztó érzés
mosolyom cipelni ha
vérzik a szívem

Gazos udvarban
Rozsdaszínű kertkapu
Sóhaja bolyong.

Hófehér csendben
fekete bánatokat
áztat a lelkem.

Nem szél ereje,
Magam hajlok el balra:
szív bánata húz.

Végül is élek,
élek-halok, s maradok
magyarázkodni.

Őszi tábortűz -
mint pernye száll a bánat,
sír az esti szél.

Mint frissen hullott
hótakaró, úgy lepi
szívem a bánat.

Szakadt kabátom
zsebébe gyömöszölöm
minden bánatom.

Sír a hegedű
érdes kéz pengeti ki
felgyűlt bánatát.

Pillangók szállnak,
csak úgy repülnek, mintha
nem lenne bánat.

szűkszavú bánat
lepte el a szívemet
megdermedt a könny

jut neked fehér
a sok feketédhez csak
hajolj közelebb

bujdosó bánat
ajzza szívem, belém bújt
a hervadó ősz.

Fázó lelkednek
mit adjak? Jégvirággá
fagy minden csókom.

az öröm könnyed
míg testvére a bánat
nehéz tud lenni

reménycsónakban
evez át bánat vizén
kisiklott élet

Könnyeim között
csitítgatom bánatom:
elcsendesülés.

Elcserélném a
lelkem "full extrás" búját
boldog életre...

könnyekbe fojtja
egy gyermek bánata az
őszi délutánt

hozzám szegődött
a bánat most kettőnknek
vetek egy ágyat

gyöngy gördül pillád
mögül... lelked megreped
vére földre hull