Haiku versek a bánatról

mikor bántottak
a lelkem odavonszolt,
hol sütött a nap

Szomorú felhők,
Gyülekeznek az égen.
Lelkem tükrözik.

üvegkancsóban
ragyogó szomorúság
három szál nárcisz

Tél költözött be
Hozzánk. Kihűlt vágy, rideg
Csók, metsző szavak.

Dalos madárka
halványkék pongyolában
búsan trillázik

Örömömet egy
kék pillangó irigyli,
mindkettő elszállt...

A szürke eső
csak vászon. Komor lelkem
pedig az ecset.

nyári éjszaka -
harangvirág kelyhében
alszik a bánat

Szétáztatja a
rengeteg eső minden
életkedvemet.

Zsebre vágtam a
napot, s borongós kedvem
melegíti most.

friss hajtásokat
a tavasz sem varázsolt
fásult arcodra

szóvirágok közt
elrejtettem bánatom
szirmát hullajtja

Mellkason szorít
az Élet, összegörnyedt
túlélő vagyok.

gyönyörű szempár
pislog a paplan alól
krokodilkönnyek

Nem akad tenyér
lelkem gyűrődéseit
szétsimogatni.

víz és csipet só
könnycseppnek is nevezett
szomorú oldat...

Legfájóbb könny az,
mi nem hull másik mellre,
s nem törli senki ...

délutánonként
rubinvörös bánkódás
úszik a folyón

A hosszú tél és
az öregség bánattá
szelídül csendben...

Öröm és bánat,
időnként haikukként
élednek újra

a konklúzió
most majd előre mutat
vagy megint csak rám?

árva vadgalamb
burukkol kopasz tölgyfán
párját siratja

dermedt cseppek közt
lassan szitál a bánat -
elengedtelek

csendes szívembe
nézve lehajtott fejjel
piszmog a bánat

fáradozásom
gyümölcsét megint a dér
csípi - éretlen

Csak búvópatak
bánatomtól sötétül
itt-ott a szürke.

összeroskadva
éreztem, ahogy mellém
térdel a bánat

házak csücskéhez
levéllel tűzdelt lassú
megbánás tódul

nem temeti el
a bús emléket az ősz
tudásra érlel

fájdalom marja
az általad megviselt
szívem. nem érted

lélekcsend neszez,
bánatos szívet érint...
ígérő vígasz

házfalakra ölt
halvány holdfényfoltokat
könnyből a bánat

A könny a lélek
fájdalma vagy öröme:
tisztára mossa...

fárasztó érzés
mosolyom cipelni ha
vérzik a szívem

Gazos udvarban
Rozsdaszínű kertkapu
Sóhaja bolyong.

Hófehér csendben
fekete bánatokat
áztat a lelkem.