Haiku versek a fákról

egymástól távol
levélruhátlan állnak
most csontsoványak

ruhátlan fáim
soványan ácsorognak
tavaszra várva

Mellettem ő áll,
gyökerünk összefűzve -
örök ölelés.

pőrére fosztott
szégyenkező fáimat
csak köd takarja

fénnyel sebzi meg
tar ágak hártyavékony
bőrét ma a nap

halotti csendben
ernyedt árnyékok lógnak
fák ágairól

lombtalan fáim
nem járják szelek táncát
délcegen állnak

Tompa morajjal
lepihent egy büszke fa.
Erdő siratja.

ráncos kérgein
múlik az idő mégis
rügyeket fakaszt

lombvesztett fának
szúrós ágakra fogyott
az árnyéka is

Kóruspróbát tart
a szél kitartó fáknak.
Disz. Harmónia.

nyári melegben
ha eljössz hozzám újra
árnyékom ölel

metsző szélvihar
a fák aranyló fejét
kopaszra nyírta

Galagonyafán
Mámoros szenvedélybe
Pirul már az ősz...

sárga kabátban
susognak út menti fák
daluk fülemben

gyönyörű halál
ahogy lombjuk vesztett fák
fényt énekelnek

október arcát
őrzik mozdulatlanul
mind a néma fák

Egy fa a múltból,
szél tépi, nap égeti,
dacol és marad.

platánfa büszkén
mutatja délceg törzsén
nyári szeplőit

égbe nyújtózó
viharedzett fák őrzik
múltunk titkait

aszály sújtotta
örökzöld fák gyökere
korhadó élet

fák levelében
pulzál már a hinni nem
akart pusztulás

sírnak a fák, mind
levelét hullajtva, mily
rövid volt a nyár

még nem vetkőznek
a fák karjuk a naphoz
kérőn emelik

göcsörtös tölgyfa
három évtized alatt
arasznyira nőtt

Nyáresti eső
életet lehel minden
haldokló fába.

smaragzöld lombok
bronzbarna fái rejtik
madarak hadát

egy dús lombú fa
a saját árnyékába
állt a nap elől

árnyas fák öle
pázsittal bélelt hellyel
várja a vándort

Szél matat a fák
között, ül esőt váró
lombok fonákján

Ím letérdel a
Korhadt fa megköszönni
Virág életét

a rügyfakadás
gyógyító terápia
fák csontos kezén

színehagyottan
szomorkodik a levél
búcsú a fától

öreg fa pillant
szakadékba szédülve
lassan aláhull

sok madár dala
fának éles sikolya
égető tűzben

a gyökér soha
sem érti meg az ágak
fényszeretetét