Haiku versek az időről

Az idő vagyok,
halhatatlan életem
örök vesztese.

idő múlása
egy megszámlálhatatlan
emlék sokaság

Leszállni nem tudsz
az idő vonatáról,
csak kiugrani.

Idővel minden
gondunk, aggódásunk is
hitelét veszti.

futok utána
kiáltok: állj! - hiába:
süket az idő

csenddé suttogom
a rohanó perceket-
időt kerítek

Múlton épül a
jelen, jövő, nem zár, nem
nyit, csak változtat.

borostyán kúszik
kocsányos tölgy derekán -
röpke pillanat

Nyíló virágrügy,
összeszaladt az idő
egyetlen pontba.

Fiatal korban
Hisszük, hogy van még időnk
S lám, az oly kevés.

vajon mennyiről
indult születéskor a
visszaszámlálás

rózsát nem kaptam -
de töviseid nyomát
máig hordozom

nyugalomillat
áramlik körülöttem
- időm - végtelen

Felzabálom az
időt, félrenyelek pár
veled élt percet.

fagyos fátyoltánc -
áttetsző meggyszirmokon
reszket az idő

Pislákol a láng,
szétfolyó Idő sepri
össze hamuját.

a pislogás-e,
látvány, vagy a pillanat?
- mindhárom együtt -

A pillanatok
gyöngyszemeit fűzöm az
idő láncára.

ha egyszer megáll
az idő, meghallhatod
szárnysuhogását

Jövő és múlt közt
ajtót nyitok és zárok,
jelenben állok.

Korona-vírus?
Ne izgulj, nem tart soká,
Hiszen kínai!

Minden percünkben
az előzőt siratva
próbálunk élni.

A komor idő
is megszelidíthető
elfogadással.

Lejtőn szikla áll.
Kagylót nyel az óceán.
Elszáll egy madár...

Van, ami csenddel
mérhető, a távolság,
őrzi az idő.

óra ütéstől
elhajló pillanat - már
nem lesz utolsó

Kihűlt karosszék
leng előre, majd hátra.
Az idő telik.

Végtelen dallam:
időtáncórákra jár
élet és halál.

Mindegy, hogy egy perc,
óra, nap, év vagy élet.
Lényeg, hogy kevés.

jegyet váltott az
illúzió-vonatra -
- időutazó

egymás karjában
gyengéden cirógatnak
lopott perceink

mi mást adhatnék
mint a végtelen időt
szűkre szabottan

homokórámat
a sivatag közepén
temeti a szél

Másodpercekig
csak nézlek. Neked mennyi
idő, mire látsz?

Ezüstre fagyott
iszalagspirálok közt
rekedt az idő.

Őszi pompával
haló levelek hullnak
egy új életbe