Haiku versek a könnyről

természet könnye
az eső - föld fájdalmát
öntözi véle

Hulló könnyeddel
Óceánok telnek meg,
Mire elapad.

ég könnye csurran
a levelekre fákra
én velük ázom

Mosolyod vagyok,
Már soha többé ne sírj,
Mert elveszíthetsz.

szájszéled ívén
kanyargó könnycseppek: sós
ízű bús búcsú

mikor fáj a szó
lelkünkre nehezednek
ónos könnycseppek

túlcsordult szívből
édes könnygömbökbe bújt
az élet sója

beborult homlok
alatt villámló szemek
elered a könny

Ablakkeretre
Esik az eső, sornyi
Könnycseppé válik.

Bánat mélyekbe
csöppenő sós elmúlás
Könnyeink tava

elapadt már a
könnyem de minden napra
jut még nevetés

olyan szegény lett
létem: a könnycseppet is
kölcsönbe kérem

A Perseidák
Szent Lőrincnek könnyei,
hullócsillagok...

reményeim mind
porba hulltak mostanra
könnytől sárosan

poros szavakat
nem érdemes könnyekkel
még átmosni sem

A bohóc kényszer
humora könnyet fakaszt
a lelkek mélyén.

zsepiért nyúlok,
hogy letöröljem könnyem
s régi önmagam

Virágos kert volt.
Felhőkönny nem áztatta.
Hervad a jövő.

Mindig csak könnycsepp
maradt végül. Ennek ne
legyen vége, jó?

Leszek szemedben
fénylő könnycsepp, s lelkedből
szóló kacaj is.

könnyezel látlak
széppé mossa arcodat
a kisírt bánat

bepillantás volt
csak épp annyi, nem több... mint
pupillán a könny

Eső kell ahhoz,
Hogy lássuk a szivárványt,
Ha kisüt a nap.

Nem szégyen a könny.
Csak annak van, ki érez
S lelke, szíve van.

kinek a könnye
megtelik csillogással
azé az ünnep

ne törölj le, a
fénylő könnycsepp én vagyok
szép szemeidben

Ablakon koppant
Gyémánt - szilánkosra tört
egy őszi könnycsepp

A tiszta könnycsepp
időt fut az esővel,
szomorú szemek.

méltóságomból
maradt parányi morzsát
markomba gyűröm

könnyezik a kő
kavicsként visszavágyik
a hegy csúcsára

Kemény lélekből
is könnyeket facsar az
Otthontalanság.

könnyek szöknek ma
is szemembe, úgy várom
a feltámadást

végigjárt úton
elgurult könnyeiből
gyöngyvirág nyílik

mikor a könnyek
elapadnak elszárad
a szerelem is

esőt könnyezve
üzennek az égiek
- sírok helyetted

sírj zuhany alatt
a lefolyó közönyét
nem marja a só