Haiku versek a szívről

Kezemmel hajtom
öreg szívű csónakom
hazug szél lapít.

S az ősz csendesen
megpihen mint egy könnycsepp
fájó szívemen.

óriás platán
alatt márványhölgy keblén
hajszálrepedés

Sötét sarokban
reszket a szív és félve
dobban a csöndben.

kiköltöztem - épp
szűkös lett a férőhely
bent a szívedben

szívemnek tükrét
letöröltem, hogy tisztán
lásd benne magad

én csak hallgatok
a csendben oly szépen szól
a szívverésed

még tétlenkedik
a szív polcán megfakult
poros gondolat

Emberi szív, mint
hárfa, érzéssel játszva
szól a legszebben.

a szív hatalma
szívet ölelve szólít
világot tanít

váratlan jöttél
majd körbejártad szívem
minden kis zugát

ma rád gondoltam -
sebed pigmenthiánnyá
szépült szívemen

alig hallható
félredobbanásokkal
mutál a szívem

Szívem zárt konzerv.
Cukorkásdobozba gyűrt
folyami kavics.

Távolodó, halk
lépteid visszhangozza
összetört szívem.

Összeérve két
birsszirom szívet formál
kék égre dobban.

Álmodtam talán,
hogy lépteid koppantak
halkan szívemen.

két part az élet
résnyire nyitott csendben
korzózik a szív

Két dobbanás közt
hallhatóan szól a csönd:
inspiráció.

Szemmel csak nézni
lehet, ha látni akarsz,
nyisd ki a szíved.

a szív zakatol
fájó emlékvonaton
múltját gyógyítja

Lelkem hálóját
zord pók szövi sötét szív
köré szorosra.

Villámreccsenés
Ágak forgácsolódnak
Egy szív összetört

Vitorlát bont a
szív, viharokkal táncol.
Partot sosem ér.

lélekvirágban
megbúvó szépséget a
szív csalogatja

Végtelen csend jő
mikor a dobogó szív
ritmusa leáll.

szívem kapuján
csendesen kopogtattál -
beengedtelek

mikor szíved fáj
szemed bezárja könnyét
ajkad a panaszt

mindig velem van
kit szívembe fogadtam
titkaim közé

örök időre
itt felejtetted magad
a szívem mélyén

szíved dobban még
már csak szokásból ketyeg -
kopik életed

te lengőajtót
csináltál szívemből én
lelakatoltam

egyenes szívvel
nehéz e görbe világ
útvesztőiben

minden örömöd
bánatod dobszólóját
a szíved játssza

Kifacsart szivacs-
szív. Halott állat váza
roppan markodban.

szíved vezessen
kezem majd segítség ha
mégis elesnél