Haiku versek az emlékekről

A lépcsőn ültünk,
és napfényt tunkoltunk az
érett lecsóba.

Múló pillanat,
mely, örökre bennem él,
S nem fakaszt könnyre.

végigsimítom
forró tenyeremmel a
jéghideg csendet

Csodás emlékek
gyémánt-cseppekként folynak
megfáradt arcon.

szürke arcképen
bújócskázik szemszíned
- emlékfesthetem

Rozsdás kulcs nyitja,
filléres emlékeid
kincsesládáját.

szívemnek kedves
milliő mit adtál rég
valahogy szép volt

Itt hagytad örök
mosolyodat, simogat
hangod melege...

álmaimban még
föléd hajló ág vagyok
s benned tűz lobog

Emlékeivel
darabokra hull a múlt -
lélekcserepek.

Egy tárgy értéket
a hozzá kapcsolódó
emlékek adják.

poros falumnak
címeres nagy marha volt
legjobb bikája

szemed száz formát
csodál s a szívedben lesz
egy-egy lenyomat

Őszülő hajjal
együtt a kéknefelejcs
kékje is fakul.

hűvös estéken
bársonyos emlékekkel
takarózok be

Fáradt nyári nap
egy gondolat a múltról,
még pont belefér...

Emlékeidtől
nem foszthat meg senki más
- csak egy agysebész...

rég rám terített
szavaidba még ma is
beburkolózok

betonba süppedt
kézlenyomatot őriz
a járdaszegély

Tűnt élménymorzsák
hízott emlékeivel
lelkem táplálom.

Az elfelejtett
emlékek mesék lesznek.
Így élnek tovább.

emlékeimben
van egy végtelen fonat
hajtincseidből

belém botlottál
nekem fájt - te megúsztad
karcolás nélkül

Ismerős arcél
tűnik ki a tömegből.
Tűnődő emlék.

ujján fehérlik
a jegygyűrűjük nyoma,
szemében könnycsepp

Még terítőjén
őrzöm - virágszálba varrt:
Anyám, kéznyomát...

két ág ölében
pár összevissza vessző -
fészeknyi emlék

tíz éve történt
hogy Zsombor kisfiammal
írtunk egy könyvet

tűnődő horgász
emlékeit keresi
befagyott lékben

Halvány Hold-érem
Égi pásztortüzébe
Emlékem szórom.

A simogatás
ősz hajadról lekopott
az évek alatt.

Emlékeket sző
az óév - talányokat
bontogat az új.

gyűrött múltamban
szebbekre simogatom
emlékeimet

örök emlékül
szeretteim mosolyát
vinném magammal

ünnep szövődik
régvolt boldog emlékek
selyemszálából

Nyári emléket
Hófödte virágágyás
Ringat tavaszig.