Haiku versek az idő múlásáról

idő múlása
egy megszámlálhatatlan
emlék sokaság

Leszállni nem tudsz
az idő vonatáról,
csak kiugrani.

futok utána
kiáltok: állj! - hiába:
süket az idő

az elvágtázó
ifjúság sörényébe
temetem arcom

Korom sötétben
szerencsére nem látszik
igazi korom.

Fiatal korban
Hisszük, hogy van még időnk
S lám, az oly kevés.

elcsókolt rúzsos
máz mögül szűkölnek a
cserepes ajkak

nem odázható -
ki kell dobnom azt, ami
régen összetört

A komor idő
is megszelidíthető
elfogadással.

Idővel mindent
Másképp látunk, mint mikor
Épp megtörténtek.

Élj a jelenben,
Mert örökké bánhatod,
Ha elszalasztod!

végtelen hosszú
kötéllétra az idő
pár fok csak miénk

A perc sem mozdul
mellőlem, várja sorsát,
mint igaz barát.

padra leült a
tél s csak nézi-nézi, hogy
elrepült az év

Eljárt az idő
Felettem, öreg lettem,
Visszapillantok

magányos játék -
figyelni szép virágom
miként hervad el

amíg EZ van, nincs
más, de ha más van, akkor
a más lesz az EZ

felejtsd az órát -
napfény eső szivárvány
mér idő-járást

múltat idéző
magányos fakereszten
zöld levél s moha

arctérképem ránc -
sűrített érzelemmel
teli domborzat

Az idő minden
Élettől folytonosan
Mezítláb szalad

Pénz súlyával nem
mérhető hátralévő
idő értéke.

egy csupasz padon
ráérőn ücsörögnek
a néma percek

vonszolja magát
őszi tarlón az idő -
magányos vándor

illúziócska -
egy esőcsepp burkában
megálló idő

megállás nélkül
pillanat ölelkezik
a pillanattal

Csodás emlékek
gyémánt-cseppekként folynak
megfáradt arcon.

filmek világa
egy tenyérlenyomatban
élők és holtak

ködbe veszett az
álmos reggel, harangszó
ébreszti napom

Időgép kattog,
s varrja össze szétszakadt
évek szálait.

Gyorsan őröl már,
míg egy év leforog, én
tízet öregszem.

díszkiadásban
életművek sárgulnak
fölöslegessé

Vénülő idő
arcomra karcolja az
emlékeimet.

Hajamba fonja
sugarát a Hold, s nézi
hulló szirmaim.

S észre sem vettem,
hogy az életem felét
elvesztegettem.

arcomon gyűlnek
a kopott hétköznapok
fáradt ráncai