Haiku versek az idő múlásáról

Hol van már régi
Limbóláz? Gyorsan kihűlt.
Megöregedett.

Szellő szárnyán szállt
röpke pillanattá vált
a diákélet

Évek szálltak el
felettünk észrevétlen,
jégcsap szívünkön...

holdfényes folyón
siklik az idő parton
madárlábnyomok

az idővonat
elménkben fénylik tova
állomállomás

míg elmerengtem
sötét színűre hűltek
árnyak és percek

idővel minden
semmibe vész - a vers is -
illanó forma

gesztenye hajam
sors festi - ékszereim
ezüst tincsei

Kommentár nélkül
telepedett rám bölcsen
az öregedés.

Múlnak az évek,
ha bölcsességgel teltek,
öröm itt lenni.

Az éj tágra nyílt
pupillája elnyeli
a nappalokat.

rafinált idő
mindenki eszén túljár
mából van minden

Rohanó percek
futnak előlünk folyton -
közben kergetnek...

rohanó idő
a pillanat varázsát
törte darabra

Mi életen át
bennünk lángol, hirtelen
már nem világol.

mutató száguld
körbe - engem méricskél
toporzékolnék

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

A nap, amelyik
Jótett, alkotás nélkül
Telik: kárba vész.

minden `van` mögött
rögtön fészket raknak a
`volt` madarai

huszonöt éves
futamidőre váltott
végső nyughelyek

rohanó idő
morzsolja sorsom - szalad
ha boldog vagyok

szürke alkonyon
várakozó falak közt
óraketyegés

viseld az időt
eleganciával mint
egy nagyestélyit

Kalárisgyöngy e
Nap is, ha szépen él(t)ed
Fűzd a többihez!

lesz idő, mikor
kopottas vágyaimnak
varrok szárnyakat

gyorsan elillan
a hosszánál többnyire
rövidebb élet

negyven eltelt év
jött el, fiatalságom
temetésére

a fénykép egy sík
pillanat, mely a múltból
tépett, s itt maradt

Magányosságba
bugyolált gyermekkorom
már foszladozik.

Múló éveim
bölcsülő szemszögébe
hullik az idő.

hisz a SZÜNET az
amikor te magad is
tisztán üres vagy

Ezüst szálakkal
üdvözölt fényes tükör.
Visszanevettem.

azt hisszük hogy VAN
holott belegondoljuk
az ürességbe

tedd oda magad
míg az erőd engedi
törékeny élet

messzi darvakkal
az idő versenyre kel
együtt repülnek

a legszebb percek
elszaladnak s kullognak
a szomorúbbak