Haiku versek az idő múlásáról

Mért várod folyton
az időt? Az idő nem
eljön, hanem megy.

Feszül a fonál,
de még nem szakad, ez a
jelen pillanat.

életem Napját
varázslatossá teszem
mielőtt lemegy

Vannak helyzetek,
amiket nem szó old meg,
hanem az idő.

szép kézfejére
kietlen domborzatot
rajzolt az idő

Szélsebesen száll
Visszanézek - előre
Csak félve tudok.

gesztenye hajam
ezüst tincsekre festve -
idő-ékszerek

Ha van mondandód
ki vele nehogy elkéss!
Szalad az idő...

csupa nyár még a
szív, de a halántékon
már az ősz virít

repkény a falon -
az elhagyatott házban
minden megvénült

csak telnek-múlnak...
az éveim illata
egyre finomabb

bár csak körbe jár
kíméletlen fogy időm
véges líneán

Hol van már régi
Limbóláz? Gyorsan kihűlt.
Megöregedett.

Szellő szárnyán szállt
röpke pillanattá vált
a diákélet

Évek szálltak el
felettünk észrevétlen,
jégcsap szívünkön...

holdfényes folyón
siklik az idő parton
madárlábnyomok

míg elmerengtem
sötét színűre hűltek
árnyak és percek

idővel minden
semmibe vész - a vers is -
illanó forma

gesztenye hajam
sors festi - ékszereim
ezüst tincsei

Kommentár nélkül
telepedett rám bölcsen
az öregedés.

Múlnak az évek,
ha bölcsességgel teltek,
öröm itt lenni.

Az éj tágra nyílt
pupillája elnyeli
a nappalokat.

rafinált idő
mindenki eszén túljár
mából van minden

Rohanó percek
futnak előlünk folyton -
közben kergetnek...

rohanó idő
a pillanat varázsát
törte darabra

Mi életen át
bennünk lángol, hirtelen
már nem világol.

mutató száguld
körbe - engem méricskél
toporzékolnék

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

A nap, amelyik
Jótett, alkotás nélkül
Telik: kárba vész.

minden `van` mögött
rögtön fészket raknak a
`volt` madarai

huszonöt éves
futamidőre váltott
végső nyughelyek

rohanó idő
morzsolja sorsom - szalad
ha boldog vagyok

szürke alkonyon
várakozó falak közt
óraketyegés

viseld az időt
eleganciával mint
egy nagyestélyit

Kalárisgyöngy e
Nap is, ha szépen él(t)ed
Fűzd a többihez!

lesz idő, mikor
kopottas vágyaimnak
varrok szárnyakat