Haiku versek az idő múlásáról

mondják az idő
minden sebet begyógyít -
nekem nincs annyi.

Madáretető
környékén ólálkodó
macskák a percek.

Időfolyam vak
fényt bőröz, faggathatod
ráncokat dacol.

Minden mulandó
Szépet és mulattatót
Kövesd és hagyd el

Fürge csikó(k)ént
szaladtak el az évek...
Nem számolom már

Halk patak csobog,
köveken fut át lassan,
időtlenségen.

ólómsúly tapad -
pillámra nehezedik
- bő ötven évre

ötvennégy daru
festi szürkére őszöm
eltűnő évek

Dűnék lankáin
az idő ujja számol
homokszemeket.

móló kövekről
aranypercek gurulnak
a végtelenbe

Zord sziklák között
Porrá mállott az idő...
Megfaragtatott!

Elillant már rég
könnyűléptű perc, óra,
Gyermeki léttel.

A legrövidebb
idő is elég ha jól
felhasználjuk azt.

Az elkoptatott
éveihez az idő
nem talál susztert...

Késésünkre van
hatvan ok. Érdemeink
múlhatatlanok.

Elszökött időt
megfogni már nem lehet
S nem büntethető.

pár ecsetvonás
nap nap után - életút
festmény máris kész

Mért várod folyton
az időt? Az idő nem
eljön, hanem megy.

Feszül a fonál,
de még nem szakad, ez a
jelen pillanat.

életem Napját
varázslatossá teszem
mielőtt lemegy

Vannak helyzetek,
amiket nem szó old meg,
hanem az idő.

szép kézfejére
kietlen domborzatot
rajzolt az idő

Szélsebesen száll
Visszanézek - előre
Csak félve tudok.

gesztenye hajam
ezüst tincsekre festve -
idő-ékszerek

Ha van mondandód
ki vele nehogy elkéss!
Szalad az idő...

csupa nyár még a
szív, de a halántékon
már az ősz virít

repkény a falon -
az elhagyatott házban
minden megvénült

csak telnek-múlnak...
az éveim illata
egyre finomabb

bár csak körbe jár
kíméletlen fogy időm
véges líneán

Hol van már régi
Limbóláz? Gyorsan kihűlt.
Megöregedett.

Szellő szárnyán szállt
röpke pillanattá vált
a diákélet

Évek szálltak el
felettünk észrevétlen,
jégcsap szívünkön...

holdfényes folyón
siklik az idő parton
madárlábnyomok

míg elmerengtem
sötét színűre hűltek
árnyak és percek

idővel minden
semmibe vész - a vers is -
illanó forma

gesztenye hajam
sors festi - ékszereim
ezüst tincsei