Haiku versek a napfényről

Tüzes napsugár,
tengerparti csend honol.
Homokban lábnyom.

Napfény simítja,
A tenger hullámait.
Csendben álmodik.

Emberi testbe
öltözött napfény, anya
szent szeretete.

A szerelem mint
A nap olyan, a vak is
érzi melegét.

arany napfényben
sok madárdalt gyűjtöttem
kincs a szívemben

tűzforró kövön
kamasz gyík sütkérezik
napimádó lett

tisztábban lát az
kinek szeme csukva van
mint kit fény vakít

Fekete felhőt
Egy törtető napsugár
Mint nyíl szúrta át

dülöngélő ház
ázott, szeplős falait
fény cirógatja

pihés bóbiták -
rájuk meleget lehel
anyáskodó Nap

óvakodva még -
bársonyfények érnek a
sziklakövekhez

A homály nem más,
mint éltető fénysugár -
ami feladta...

fény húrjain a
csend vékonyan csordogál
meghitt szobánkba

Balaton vizén
bohém nap művészt játszik
vékony nádfirkák

Kávéval, verssel
indul a reggel: napfény
ölel meleggel.

kis könnypatakok
csorognak le arcomon -
kint szikrázó nap

A szeretet úgy
árad mint a napsugár.
Csöndben és mindig.

meglátszik a nyár
mezítláb szaladgáló
gyerekek bőrén

Hajnali harmat
csillog halvány napfényben -
zsenge fűszálak

pihenni vágyón
hajnali rózsafényben
a lég sem mozdul

Kovászolódnak
élénk, friss zöld uborkák -
napfényben úsznak.

napfényszálakkal
ráérő nap stoppolja
a múló időt

kora délután
fénnyel lakkot jól szemem
lelkemnek desszert

Háztetőn csücsül
a nap: ébredezik már
- fénye simogat.

tündöklő naptól
illatozó nyári rét
színarany szoba

Napfény átkarol,
madárdal vidáman szól.
Tavaszi zsongás.

Félig lehúzott
redőny alól bújt hozzám
a reggeli kék.

kisütött végre
felhőn küzdve át magát
egy reménysugár

reggeli napfény
felhőszakadást foltoz
tavasz szabója

nézd, körberajzol
a fény - árnyékom félve
a tiedhez ér

Napsugár fényét
teámba invitálom-
édes méz pereg.

Havasi gyopár
szirmán megbicsaklik az
éltető napfény...

egymáshoz nőt fák
fényben fürdetik arcuk
ódon templomok

Sárga napfényben
saját árnyékába hullt
fügefalevél.

Bújócskát játszik
levelek közt napsugár.
Fényét keresem.

ködkabátba bújt
a hajnal - elpárolgott
pár napsugárral