Haiku versek a várakozásról

Fogalmam sincs, hogy
feltűnésed isteni
jelnek vegyem-e?

Csipkerózsikád
sérülten várakozik.
Kevés a hű szív.

Bárkit megkaphat.
Kivárta azt, akinek
csak Ő nem kellett.

csendfal tövébe
nőtt virágot leomló
fájdalom temet

nincs kezdet és vég
minden percem végtelen
mióta várlak

gyönyörű piros
alma fent a fán várja
harapásodat

Egy padon várom
a harmatcseppek mellé
kuporgó hajnalt.

A Szajna partján
egy öreg néni, déli
harangszóra vár.

a vendégházban
már pattanásig feszült
a várakozás

Már jön? Nem? Soha?
Csendben voltam türelmes,
büszke, ostoba.

nap aranyában
kis cinege dalában
bujkál a tavasz

az utcasarok
ahol mindig vártalak
újabban üres

Szent várakozás -
Jövőbe vetett hitünk
újra fellángol.

senki sem mozdul
ölbe tett kézzel várjuk
a hegy moraját

váratlan jöttél
majd körbejártad szívem
minden kis zugát

megálltam ismét
hogy rád nézhessek de te
nem vagy már sehol

míg a kertben vársz
egy égszínkék pillangó
a válladra száll

Perc szunyókál az
órahossza zsebében:
álmot kovácsol.

rozsdás zsanéron
mozdulatlan kapuszárny
nyikorgásra vár

Mint szomjas virág
hűs hajnali harmatot,
úgy vártam jöttöd.

űrnyi hidegség
teknőjében megdermedt
test várakozik

Madárdallamból
csivitelő hiányod
elhessegetem.

Holnap foghatom
kezed. Ólomlábú perc,
hová lett szárnyad?

várakozásban
belül a végtelen csend
álmokat színez

a földre fekszem
mint sínen a vonatot
várom a tavaszt

Várom, hogy itt légy,
cserépkályhám is árván,
csalódottan áll.

holnapi csendem
még árnyéktalan fénye
már ma boldogít

virágot hullat
a várakozás fája
termése nem lesz

fázom. kint esik.
forró teával várlak.
kihűl majd ez is.

várlak a csendben
amelyben mindig látlak
vagy megálmodlak

Várni sosem jó.
Ha rossz jön, kínlódás; ha
jó, fék a vágyon.

várakozásom
gyökeret eresztett mint
tétlenség fája

leszek csended mi
hófedte hegycsúcson vár
érintetlenül

Szárnyat bontogat,
holnap hajnali röptét
ízleli a szív.

minden lépésed
hozzám vezet az úton
már ne ténferegj

Nehéz pillanat
vár ma ránk, agyonütjük
vele az időt.