Haiku versek az álmodozásról

langyos hajnalba
simít egy fura álom
ábrándos élet

Földre száll az est,
szívét betölti a csend,
álmok születnek.

A valósággal
az a baj, hogy az álmok
útjába állnak.

Csodás légvárban
ÁBRÁND lakott egyedül
Reménytelenül

bárányfelhőkbe
burkolózott gondolat-
talán csak álom

Kályhánk duruzsol,
megnyikordul a vánkos
álmaink alatt.

Ha lehoznám az
összes csillagot, akkor
mit néznék veled?

puha kesztyűben
csontujjágak hócsendben
tavaszt álmodnak

Néha ábrándok
Pillangóit kergetjük
Vágyak kertjében.

lehunyom pillám
különös masnit köt rá
egy furcsa ábránd

A nappaljaim
Tele vannak álmokkal.
Éjjel már nincs hely.

Fekete szoba
szegletében ébredő
hajnali ábránd.

tele van szobám
fala, a rólad készült
eszményképekkel

Ne becsüld le azt,
Amiről más hiába,
Hittel álmodik.

Minden idegen,
egyedül utazom egy
nagy galaxisban.

Ábránd, tetteink
Következménye elől
Egérút terve.

Valószerűtlen
létben illuzórikus
álmaim élem.

Te megtanítod,
hogy a valóság lehet
szebb, mint egy álom.

fenn csobban a lenn
önmagam látom benned
misztikus ábránd

Felriadok... a
valóság álmaimat
mellettem éri.

Első szerelem
soha nem múló, örök
álom, menekvés...

Életem lettél.
Bennem született tegnap
Csodás holnapod.

Vágyaink már a
Valóság ajtajánál
Visszafordulnak

Összetört álmok
Sodor a képzeletem...
Jó újra látni!

Villáskulcs-keserv,
nagy villa-ábránd, lakáj,
s villásreggelik...

Dallá komponál
a hajnali ősz szele.
Hallgatlak csendben.

Az álmainkat
ne, csak kétségeinket
hagyjuk elmúlni...

álmodó tavasz
hűségesen visszatért
ezer emlékkel

Orvosság helyett
sebzett lélek balzsama
az álmodozás.

Hófehér felhőn,
táncoló tollpihe száll,
angyal hárfázik.

Bús semmivé vált,
kit éjfélkor öleltem...
Mily gonosz álom.

a fehér lovon
ülő alak nem herceg
egyszerű zsoké

álmodó világ
karjaimban ringatom
mégis elvágyik

Álmatlan talált
a hajnal s ábrándjait
nekem adta át

Gyermekálmaim
zsindelytetős kis házban
még várnak reám.

csillagtalan éj
holdfényéről álmodik
sötét párnáján