Haiku versek az erdőről

Fázik az erdő.
Vén faágak vacognak
levélhulláskor.

. Tegnap az erdőn
Isten hangján suttogott,
ringatott a csend.

Tegnap az erdőn
Istennel beszélgetett
az árva lélek.

Ötven éve egy
szívet véstél tölgyfába,
mára begyógyult...

Tegnap az erdőn
vadvirágok közt járva,
lelkükké váltam.

Tölgyek szentélye,
Gyöngyvirágok sírjánál
Sóhajt az erdő...

erdő mélyén két
fehér krókusz elpirul
szégyenlős anziksz

Erdő, fű, madár...
Nem kérdik: mi az élet?
mert élnek, "tudják".

ágak és fények
megannyi egymásba font
dértestű madár

Fehér az erdő,
fákon súlyos a teher,
néhány ág törik...

erdők csöndjében
szép fák regélnek - vajon
Istent hallgatom?

Reccsenő faág
hangja arasznyit tép az
erdő csendjéből.

Az én társaim:
bicikli, Duna, erdő.
együtt utazunk.

nap-mosoly surran
erdőszéli kis házba
magányt oldani

Puha szőnyegként
Csillagmohát terít a
Föld lábunk elé

Egymást ölelő
Gyökerek, pulzál a domb.
Lélegző erdő.

smaragdzöld pagony
rejtekadó szívében
mesés kalandpark

fényes nagy smaragd
katedrálisodban itt
megleljük magunk

láncfűrész zaját
erdőtől búcsúzó fa
sóhaja kísér

csendes az erdő
árnyakat hurkol az est
alvó fák köré

ősgyökeres fák
között új magoncot húz
a fény magasba

vénséges erdő
smaragdzöld mohaútján
múltba jár a csend

Megöregedett
az erdő. Kopasz fákon
madarak ülnek...

Ködös gallyak közt
Két karcsú őzgidanyom
Süpped a sárba.

ritkuló berek
tépett levélmintáján
ásít az idő

Rozsdás avarban,
Puha őzlábnyomok közt
Zörög az alkony.

Hervadás színű
őszi erdőbe rejti
álmait a nyár.

Titkok fonása:
gyökér mélybe, ág fénybe
világokat köt.

erdei úton
avarhullámot fodroz
csend-könnyű léptem

látom az erdőt
nyugodt lombkoronáin
őrző csillagok

erdeink hangja
különleges szólama
csendnek dallama

Elsuhant a nyár -
avar illatú erdő
őrzi emlékét.

szelíd szél motoz
csipkevirág szirmokon
erdő csendjében

erdő fái közt
ágakból formáz köréd
kis imafülkét

Zöld erdő mellett
fut csobogó kis patak:
csöndnek dallama.

holdfény csókolja
vén fák mohás oldalát -
alszik az erdő