Haiku versek a hegyekről

"Fehér pillangók
hegy ormára leszállva
hósipkát húznak."

Havasi gyopár
szirmán megbicsaklik az
éltető napfény...

Időtlenül állsz,
mégis őszül már fejed
fehér Fuji-san.

tengeri hegyek
mélységben magasságok -
mindig van vigasz

Ne méricskéld egy
Hegy magasságát, amíg
Nem vagy a csúcson.

zarándok sírod
a hegycsúcsán lesz felhők
pihennek rajta

a völgyek ölén
a folyó csak menekül
két hegy szorítja

távolban kézfej
méretű a hegy - rajta
fák az ékszerek

Kővel dobálsz? Ne.
Inkább építs belőlük
hegyet. Völgyet is.

mélykék tengerszem
tükrében égbe törnek
havas hegycsúcsok

fenn a magasban
bércek, sziklák peremén
nyugalom honol

Tekints a hegyre.
Vajon hogyan tekint ránk?
Épp ugorjuk át!

Nézd, a hegy apró.
Kicsi, törpe, alacsony,
akard átlépni!

Nézd, a hegy magas.
Mindnyájunknál magasabb,
akard átmászni!

Kárpát-medence
őrzi őslakóit az
ármánykodóktól.

A hegyoromra
az égből hó, a földről
ember érkezik.

Messzire hallik
csúcsokba akadt felhők
szálló sóhaja.

hegycsúcsot csókol
a nap kecskepásztorok
délidejében

könnyezik a kő
kavicsként visszavágyik
a hegy csúcsára

a hegyormára
érve a kétségek sem
gyötörnek tovább

trópusi hegycsúcs
irigykedve hallgatja
a hó meséjét

horgolt hósipkák
hegyláncain holdsugár
hintázik halkan

csillagok fénye
hósapkás hegyek fölött
ezüst reszketés

tekergő ösvény
hegycsúcsnál magasabbra
nem juthat soha

gomolygó felleg
szövi smaragdbérc fölé
fekete fátylát

minden zaj nélkül
lecsordul a pirkadat
a teraszokról

egy hegyóriás
párafelhőket lehel
völgyek ölébe

mélyülő völgyek
égig érő hegyeket
emelnek csendben

sziklák közt futó
friss hegyi patak vize
csacsog a tájnak

A hegykaréjon
nyugszik, a holdnak fénye:
éj takarja be.

Bércek közt izzik
az alkonyat parazsa:
hamuvá szürkül.

Bércek sóhaja
erdők csendjébe süpped:
mohapárnákon.

Hegyeket csipkéz
a vörös szájú este:
harangszó csendül.

Két hegycsúcs között
a legrövidebb utat
csak a szél tudja.

A havas hegycsúcs
Ég kék vizében, egy szép
Fehér vitorla

Bérci tetőkön
lenge szél dudorászik:
visszhang felesel.