Haiku versek az életről

Sóhajt a lélek,
mikor föntről hallja: jöjj,
beharangoztak!

élet engedd el
lelkemet - cserébe itt
hagyom testemet

Utolsó óra.
Ébredj illúzióid
Rabsága alól.

Van hogy kacagva s
van hogy sírva mondjuk, hogy:
"Ilyen az élet!"

Mint a kártyavár
lapjai - összeomlott
tervszerű élet

tagadhatod, de
az élet táncában mi
együtt táncolunk

forog a színpad
minden pillanatban egy
új szerepet kapsz

magam vagyok az
út az utazó s a cél
lelkemmel hiszem

Ólomként húzza
a megfelelés fáradt,
fájó karjaim.

Tűzzel játszani
Először éget, végül
Uralod lángját

Mire megjöttél
elrepültek az évek
rám terült az ősz.

Kerestelek... és
közben kiderült, itt vagy.
Mindig. Mindenben.

környezeted nem
provokált eléggé - nem
lettél híresség

Minden kilégzés
új színeket sodor el
a mandalámból.

Rózsaillatban,
zsongó méhek hangjában
rezdül az élet.

Jó, hogy vagy nekem,
lelkem nem fázik, mégis
jobb a nélküled.

mosoly és könnycsepp
ráncok gyűrődésében,
térkép egy arcon

Itt volt a tél is
szívemre karcolt nyarat
mégis tavasz lett.

Isten, egy napon
kölcsönkapott életem
én visszaadom.

életünk egy meccs -
félidő után a test
már fáradni kezd

A végtelenből
Eltéríthetetlenül
A végtelenbe.

"Egyik szemem sír
a másik bölcső - létem
csak egy pillantás."

Álmodtam csendben
és ringtam rejtelemben...
fellélegzettem.

nehéz lehet az
élet annak akinek
semmi sem tetszik

Levelek között
édes páraillatban
virágod leszek.

elszakadt fonál
ezernyi csomóval toldd
még meg - élhessek

Elszáll az élet,
mint egy madár az égen,
nyomot se hagyok.

rámegy az élet
mire kideríted hogy
érdemes élni

Valószerűtlen
létben illuzórikus
álmaim élem.

eltévedt lélek
lét labirintusában
kitörni vágyom

lelked mélyéből
karmesterként komponálsz
ezeregy élményt

Mélyen a csendben
az életenergia
felszínen tör ki.

halkan ballagok
szemembe füstöt fújnak
szürke holnapok

édes fájdalom
szeretni élni halni
nem bánom hagyom

puszta létével
kedvesem egy életre
megbabonázott

utam ha véget
ér... ledobom sarumat
fényfürdőt veszek