Haiku versek az emlékezésről

Emlékképeim
lebegő tündérrózsák
álmaim taván.

magányos házban
megfakult fényképeket
- emlék simogat

Kabátod még a
fogason: utoljára
ebben öleltél.

Latinovits a
"Szindbád" - ban velőt rázva
evett húslevest.

te takargattál
szavakkal, mikor fáztam
- távolból, Anyám

meghalt egy barát
halhatatlan játéka
mindünk kincse már

A szívem útján
találkozom veled szép
emlékeimben.

Becsukott szemmel
imával érintelek
emlékeimben.

emlékek sor(s)a -
emberi alak képe
ködbeveszőben

vizsgadrukkban az
emlékezetkiesés -
lapsus maximus

Arany ha élne,
átkapcsolna Kossuthról
a Petőfire.

Múltról mesélnek
régi képek, megkopott,
de szép emlékek.

Szép emlékeim
legbelül őrzöm, szívem
oázisában.

néha még érzem
érintésed bőrömön -
fantomfájdalom

a romok alatt
mindig akad pár épen
maradt szép emlék

Legyél önmagad!
És ki is az? Az a baj,
már nem emlékszem.

Kalapács pihen
az üllő kihűlt testén.
Csengésed örök.

A tükörben még
mindig ott látom ifjú
éveink tüzét.

Glázser Bozsó ő,
a haiku mester és
koszorús költő.

buszból láttam ma
régi lakásom kertem -
könnyes lett szemem

Számunkra kedves
lelkek csillagként élnek
örök életet.

Ötvenhatban sok
puskást vesztettünk, köztük
egy meséset is!

Rambo is felült
a Körhintára, s szédült
a művészettől.

Soha ne zárd be,
Hogyha az ajtón újra
Kopogtat a múlt.

Megint a függöny
ráncai közé szorult
napfényt bámulom.

Hófüggönyön át
révednek szemeim a
tegnapok után.

Gyermeki emlék
körbeleng... szegénység és
szabadságillat.

lovak között a
te emléked hordozom
szívemben tovább

már nem emlékszel
csodás sorsfonaladat
magad sodortad

Minden jó vagy rossz
Egyszer emlék lesz, bárhogy
Éltük is azt meg.

hiába forog
idő kereke - élnek
tovább szívünkben

Elveszett idő
Végtelen folyosóján
Könnycseppek hullnak.

Őszi csendben a
Temetőben emlékek
Közt elmerengek.

Viaszos füstben
elillanó életek,
csonkig leégtek.

tanulj feledni
mert az emlékezet csak
torzulni képes

Vad emlékezés,
mikor szabadon szárnyal
a fiatalság.