Haiku versek a halálról

"Míg élsz, magas vagy.
Miután meghalsz, hosszú."
- egy (bölcs) sírásó

Itt a kő, dobom.
Kit talál el, nos, vajon?
Önmagam talán.

életem torkán
te vagy a kés... pengéd is
éles, mire vársz?

Falevél pörög
a szél szárnyán szendereg.
Más világba hull...

vitathatatlan
eszmék masíroznak a
halottak élén

Az élet és a
halál mezsgyéjén jártam,
már találkoztunk.

Mint özvegy fátyla
őszi szélben, úgy libbent
el hetven évem.

én most lefekszem
élni... ébresszetek a
végállomáson

Pöckölgetem a
hamut életemnek a
kormos végéről.

Nem kell terelned
már minket egymás felé -
együtt temetünk.

jeltelen síron
pipacspiros válaszok
nőnek szívéből

Lassan kimoslak
magamból, elnémulok,
hangtalan halál...

Életed végén
Eljön a perc feletted
Magadból felelsz.

Ha elhal a tűz,
mindig marad egy szikra
újra gyújtani.

fürdik a porban
elejtett szavam mi nem
ér utol téged

Visszhangzik a csend.
Búcsú nélkül mennek el
a holtak. Félünk.

Csend jár szépségben,
egy hulló virágszirom
táncol a fényben.

azzal sem tudod
legyőzni a halált hogy
életben maradsz

éreztem, hogy a
billegő falevelet
lent halál várja

tessék használd - szólt
egy hang - majd ha végeztél
add be a kulcsot

Apám fehérben...
Katéteren át csepeg
tova élete...

Itt maradsz velem,
elnyelnek a csillagok,
a részed vagyok.

Pillanatonként
születik, s múlik minden,
nincsen kivétel.

Az élet játék,
miért ne játszhatnám el
még a halált is.

Ha majd átérünk,
ott már mi is ráérünk,
mint a kavicsok.

Belepusztulok
a semmibe, hogy legyen
végre valami.

Elhalt, mocskos szerv.
Leértékelt szívem csak
vár. Érzéketlen.

Küzdöttem vele,
rájöttem nem tehetek
semmit ellene.

nem tudom honnan
hová érhet a lélek
éjjel már fagyott

a végtelenbe
futó párhuzamosra
merőlegesen

utoljára még
láttam remegő kezed
s könnyes mosolyod

megismerlek a
csendedről - könnyű fátyol
választ el Tőled

Nem hal meg a fény.
Csak esténként a túlsó
oldalra kerül.

vágott virágok
vetélkednek a holtak
enyészetével

A temetőkben
jól gondozott sírokról:
virágillat száll...

Oly mindegy, egyben
Vagy szétszórva marad meg
A létem pora