Haiku versek az időről

Öreg Fűzlelkem
bűvös ráncok kérgein
emléked őrzi

Rózsabokorban
reggelizik a hajnal,
kutyafuttában

ráncos kezére
az idő festette a
sok erezetet

ködbe veszett az
álmos reggel, harangszó
ébreszti napom

hullnak perceink
fáradt őszi levelek
vissza nem térnek

idő pillérjén
időtlen alkotások
testet öltenek

idő pillérjén
semmi sem áll stabilan
csak a változás.

idő pillérjén
múlt kavicsait jelen
hulláma mossa

minden amink Van
az Valami Után van -
nézd elúszik - Volt

utolsó cseppjét
idő poharából - öntsd
csókként síromra

Házfalon kis gyík,
esőverte flaszteren
eltévedt bogár.

Hogy mi történhet
egy lélegzetvételnyi
időben? Minden.

Ifjú mindenki
volt, idősnek lenni a
nagy teljesítmény.

A "Most" szüntelen
újjászületése, az
örökkévaló!

elvesztett kedvvel
mogorva medve lettem
megöregedtem

Elfojtom múltam,
széttépem jövőm, azért
hogy bírjam a mát.

Üdén felnevet.
Ráköszönni sem mer a
romboló Idő.

holnapra vágyva
vesztegetjük a mára
kölcsönkért időt

rohan az idő -
illúzió-fogócskán
utánakapok

csillaglombóra
percnyi álmokat rejtve
szemedből mesél

cseresznyevirág
szirmai tenyeremben
- hervadó idő

adj erőt nekem
hogy hozzád igazítsam
a történetem

Tékozolt időt
nem pótolja temérdek
harácsolt vagyon.

Lebomlik minden
mi él, s akar - könnyező
sóhajt hord a szél.

percnyi ölelés -
majd hónapot fúj közénk
a viharos szél

Elcsent álmokkal
észrevétlen suhan át
a világ fölött.

folyó sodrában
zajló jégtáblák hátán
rohan az idő

barázdált kérgen
fürge bodobácslábat
kerget az idő

vén japánakác
törzsét borostyánindán
mássza az idő

utolsó percig
halogatni mindent hogy
legyen extázis

volt szerelmekért
ma már egyetlen perc is
túl drága holmi

gyermekként minden
öregen már fikarcnyi
szónak is örül

koravén idő
felnőtt aranykort bújtat
érett gyermekben

kócos hajnalok
mézillatú csendjében
megáll az idő

megmerevedett
múlt körül keringőzik
a hófehér szél

néhány érintés
kapaszkodik a hajnal
zsenge szélébe