Haiku versek az időről

álomba bújva
elvész újra az idő
kapaszkodója

mondják az idő
minden sebet begyógyít -
nekem nincs annyi.

Veszekedéskor
legerősebb érvek a
soha és mindig.

Legveszélyesebb
időhatározók a
soha és mindig.

száguldó vonat
hóborította fák közt -
megáll az idő

Fürge csikó(k)ént
szaladtak el az évek...
Nem számolom már

tér időn át a
csended csendemmel táncol
óra körbejár

halk ciripelés -
egy tücsök tölti ki az
üres részeket

A legrövidebb
idő is elég ha jól
felhasználjuk azt.

Várj, míg az idő
elengedi önmagát...
... akkor feledhetsz.

légüres térben
szétszórt létem morzsáin
táncol az idő

Elszökött időt
megfogni már nem lehet
S nem büntethető.

galacsinbogár
perceit morzsolgatja:
`várom a nyarat`

Hátradőlhetsz és
kibonthatod életed
ajándékait.

mohás öregúr,
lábán csizma, tenyerén
ötszáz esztendő

Időtlen éden
harmatcsepp-óceánban
egy fűszál hegyén.

katatón perceg
rést rágcsál az időbe
egy magányos szú

Mért várod folyton
az időt? Az idő nem
eljön, hanem megy.

elillanunk mint
szitakötők szárnyáról
a harmatcseppek

elhalványodunk
mint nedves háztetőkről
lecsorgó napfény

Csillagéveken
át versenyt fut tér s idő;
örök számadás.

Az idő érték,
ne pazarold vitákra,
fölöslegesen!

kérkedhetsz azzal
mi valójában nem vagy
min den ki de rül

Feszül a fonál,
de még nem szakad, ez a
jelen pillanat.

Vannak helyzetek,
amiket nem szó old meg,
hanem az idő.

halkabb lett minden
tűnik a nyár - de néhány
sör még belefér

amit megtanulsz
kövek szívében a csend
időalázat

Angyalok szárnyát
lebegteti a fenyő-
illatú Idő.

Játékskatulyák
sorsa: ahogyan mások
egymásra rakják.

az idő csendre
int a határban ő most
remekművet ír

holdfényes tavon
az idő köröket ír
csobbanó kavics

egy pillanatra
megállt velünk az idő -
aztán tovább telt

Szarkalábnyom a
két szép szemed sarkában
ott járt az idő.

Őszi szél libben,
Fáradt fák között, nézek,
S látom: őszülök

lélek-mozsárban
őrlődnek a perceink
egyre csak fogynak

Az idő egyre
halad, ember jelleme,
ugyanaz marad.