Haiku versek az időről

mandarinmamuszt
és sűrű fahéjhajat
hord a régi tél

arcán az idő
láthatóan ráncos, mint
a téli alma

borongós napok
életfa sárgult ágán
reszketeg idő

Idő szilánkok
hevernek szerteszéjjel
matt és csillogó.

Összeomlanak
sok évmilliárdokká
a pillanatok.

Évek szántanak
időekével - ráncok
gyűrődnek nyomán.

A vén templomi
harang rekedten szól az
idők végéről.

Tovaring létünk...
büszke szép: fonnyadtba hal
- élt, kívánt, s remélt.

minden gondolat
az idő bölcsőjében
alszik és ébred

elporló idő
szélűzött falevélen
száll velem tova

Apró gyöngyökké
Deresedik az idő
Szalmaszálakon.

arany fűszálak
csúcsain lengedezik
a megbánt idő

Búsan poroszkál
az idő, tudja hogy a
végtelenbe tart.

továbbreppenő
másodpercek dézsmálják
pásztoróránkat

most naptárlapok
mögé gyűrném az időt,
hogy megtalálhass

rövid árnyékú
fák ágán idő moccan
csak az ősz lehet

csoszog az élet
a vén időn andalog -
csigatalpakon

hol a hold fogy el,
hol pedig a türelmem
mindig ha várlak

a múló idő
emlékeimet ráncba
szedte arcomon

Csendben poroszkál,
visszanéz a tükörből
a múló idő.

Nem mi használjuk
ki az időt, ő teszi
azt inkább velünk.

aszfaltrajzokra
csillagport szitál az éj
maradj még gyerek

csillámló múltam
ezüst selymét hajamba
fűzte az idő

folyó sodrában
morzsolódik az idő
mint kő a kövön

egyetlen pad áll
a folyóparton, várva,
hogy visszagondolj

idővégekből
foltos kendőt fércelget
hideg napokra

kendője alatt
ezüst hajszálak fénye
időt rejteget

Lépcsőn nyújtózó
csend lábánál meg-megáll
egy pincebogár.

Létidőnket nem
percekben - érintésben
számolja lelkünk.

pihenj meg nálam
vándor - hűs árnyam ölén
megáll az idő

mosolyodban a
ráncokba rejtett idő
mindig szép marad

igék és idők
keveredve peregnek -
ölembe hullt múlt

Titkok fonása:
gyökér mélybe, ág fénybe
világokat köt.

meggyűrődött bőr
selymébe ráncbarázdák -
idő vájta heg

A múlt lehámlik
az idő békességgel
útra kel velünk

Gyermeksebeink
mutogattuk egymásnak
ma takargatjuk.