Haiku versek az időről

viseld az időt
eleganciával mint
egy nagyestélyit

a lét felszínén
örök időtlenségben
szörfözik lelkünk

omló vakolat
porában emlékeket
keres az idő

egyidős vagyok
az örökkévalóság
ígéretével

múlt fénye, árnya
jövőt vetít - jelenünk
igazra tanít.

Mint egy tollpihe,
száll el az egész élet.
Repülök vele...

Fél életemet
folyton rád várva töltöm.
Időrabló vagy.

Időtlen szépség -
verdeső szempilládon
örvend az idő.

hisz a SZÜNET az
amikor te magad is
tisztán üres vagy

azt hisszük hogy VAN
holott belegondoljuk
az ürességbe

minden időben
érkezik annak aki
türelemmel él

Futó homokszem
egymásba folyt pillanat
bennem a jelen

a kéjenc idő
öreg padra ült s a csend
ölén elterült

Versenyfutásunk
rajtnál eldőlt - mindig az
idő nyer végül.

óra körbejár -
az idő előre megy
mikor egyre fogy

Átlépsz az Időn.
Roncsolt mával harcolsz, már
őszi avaron.

csak egymást néztük
s az az árva perc mégis
nélkülünk szökött

Óriásnak vélt
problémáink idővel
csak: töpörödnek.

Tegnap sérelme
folytán viselős jelen:
Elvetélt jövő.

Változatlanul
éppen zajlik életünk.
Pillanatnyilag.

Foszlik az idő,
csupasz ágain varjú
ül. Károg a csönd.

Telik az idő.
Korok jönnek és mennek.
Megáll az óra.

Hiába lesed.
Éppen akkor érkezik,
amikor OTT van.

A rövidre mért
időt, mesévé szövik
a pillanatok.

Létünkbe folyvást
kölcsönkapott időnket:
felitatja mind.

valójában nincs
is jelen, vagy elmúlt vagy
csak lesz hirtelen

szökik az idő
ne várd a pillanatot
épp most múlik el

Üdén felnevet.
Ránézni sem mer még a
romboló Idő.

Elsüllyedt évek
aranyával fizetne
a hazug Idő.

Nincsen visszaút,
A kocka el van vetve.
Idő gurítja.

Az idő csak áll.
A sétáló mutató
én magam vagyok.

Idő mivoltja.
Képzelet forgataga.
Elvesztem eszem.

Mindig rohan ő,
Noha sürgős dolga nincs:
A bolond idő.

Amikor béke
Honol, az idő már nem
Nem sokat számít.

megállt az idő
mikor a két szemedbe
zuhant a lelkem

Ne nézz tükörbe,
egy idő után, nem te,
anyád néz vissza.