Haiku versek az időről

Pislákol a láng,
szétfolyó Idő sepri
össze hamuját.

a pislogás-e,
látvány, vagy a pillanat?
- mindhárom együtt -

A pillanatok
gyöngyszemeit fűzöm az
idő láncára.

ha egyszer megáll
az idő, meghallhatod
szárnysuhogását

Jövő és múlt közt
ajtót nyitok és zárok,
jelenben állok.

Korona-vírus?
Ne izgulj, nem tart soká,
Hiszen kínai!

Minden percünkben
az előzőt siratva
próbálunk élni.

A komor idő
is megszelidíthető
elfogadással.

Lejtőn szikla áll.
Kagylót nyel az óceán.
Elszáll egy madár...

Van, ami csenddel
mérhető, a távolság,
őrzi az idő.

bolyhos szerelmed
puha csendben hordozom
a vállaimon

óra ütéstől
elhajló pillanat - már
nem lesz utolsó

Kihűlt karosszék
leng előre, majd hátra.
Az idő telik.

Végtelen dallam:
időtáncórákra jár
élet és halál.

Mindegy, hogy egy perc,
óra, nap, év vagy élet.
Lényeg, hogy kevés.

jegyet váltott az
illúzió-vonatra -
- időutazó

egymás karjában
gyengéden cirógatnak
lopott perceink

mi mást adhatnék
mint a végtelen időt
szűkre szabottan

homokórámat
a sivatag közepén
temeti a szél

Másodpercekig
csak nézlek. Neked mennyi
idő, mire látsz?

Ezüstre fagyott
iszalagspirálok közt
rekedt az idő.

Őszi pompával
haló levelek hullnak
egy új életbe

folyton az időt
hajtogatnánk tágasra,
vagy tenyérnyire

amíg EZ van, nincs
más, de ha más van, akkor
a más lesz az EZ

felejtsd az órát -
napfény eső szivárvány
mér idő-járást

Az idő veled
Egy pillanat, nélküled
Örökkévaló.

Az ember mindig
több időt akar, s ha van
már, az is kevés.

gomolygó ködben
bolyongó emlékeim
visszatalálnak

Múló időben
Létünk pergő filmjében
Elmúlunk mi is.

megállás nélkül
pillanat ölelkezik
a pillanattal

ha tényleg szeretsz
ne várass soká, lehet
lekésel rólam

Öreg Fűzlelkem
bűvös ráncok kérgein
emléked őrzi

Rózsabokorban
reggelizik a hajnal,
kutyafuttában

ráncos kezére
az idő festette a
sok erezetet

ködbe veszett az
álmos reggel, harangszó
ébreszti napom

hullnak perceink
fáradt őszi levelek
vissza nem térnek