Haiku versek az időről

Hátradőlhetsz és
kibonthatod életed
ajándékait.

mohás öregúr,
lábán csizma, tenyerén
ötszáz esztendő

Időtlen éden
harmatcsepp-óceánban
egy fűszál hegyén.

katatón perceg
rést rágcsál az időbe
egy magányos szú

Mért várod folyton
az időt? Az idő nem
eljön, hanem megy.

elillanunk mint
szitakötők szárnyáról
a harmatcseppek

elhalványodunk
mint nedves háztetőkről
lecsorgó napfény

Csillagéveken
át versenyt fut tér s idő;
örök számadás.

Az idő érték,
ne pazarold vitákra,
fölöslegesen!

kérkedhetsz azzal
mi valójában nem vagy
min den ki de rül

Feszül a fonál,
de még nem szakad, ez a
jelen pillanat.

Vannak helyzetek,
amiket nem szó old meg,
hanem az idő.

halkabb lett minden
tűnik a nyár - de néhány
sör még belefér

amit megtanulsz
kövek szívében a csend
időalázat

Angyalok szárnyát
lebegteti a fenyő-
illatú Idő.

Játékskatulyák
sorsa: ahogyan mások
egymásra rakják.

az idő csendre
int a határban ő most
remekművet ír

holdfényes tavon
az idő köröket ír
csobbanó kavics

egy pillanatra
megállt velünk az idő -
aztán tovább telt

Szarkalábnyom a
két szép szemed sarkában
ott járt az idő.

Őszi szél libben,
Fáradt fák között, nézek,
S látom: őszülök

lélek-mozsárban
őrlődnek a perceink
egyre csak fogynak

Az idő egyre
halad, ember jelleme,
ugyanaz marad.

rafinált idő
mindenki eszén túljár
mából van minden

Rohanó percek
futnak előlünk folyton -
közben kergetnek...

Nem állhatok meg.
Mögöttem, előttem út,
egy lépés a most.

minden `van` mögött
rögtön fészket raknak a
`volt` madarai

Öreg az idő
a fény, nem múlik benned -
egyszerre ragyog

Örök álmokban
kisimul a gond, s csak az
időt szolgáljuk.

öreg gyárkémény
magába roskadt halmán
feledés pora

végérvényesen
és vitathatatlanul
megtörtént a múlt

viseld az időt
eleganciával mint
egy nagyestélyit

a lét felszínén
örök időtlenségben
szörfözik lelkünk

omló vakolat
porában emlékeket
keres az idő

egyidős vagyok
az örökkévalóság
ígéretével

múlt fénye, árnya
jövőt vetít - jelenünk
igazra tanít.