Haiku versek az időről

meztelenül e
pillanat szemérmesen
az ölembe ült

Pillanatokban
utazom, évezredek
alatt érkezem.

ráncaid lettek
a múló idő makacs
szorításától

Mint a fuvallat,
Elillan, ha boldogság
Érint néhanap.

ha lenne időm,
kőszíved falaira
ablakot vésnék

megbolondul az
idő ha kiakad a
kakukkos óra

Ráncokat mélyít
homlokomra az idő
járható legyen.

Összegyűrt idő
szorításában a perc
órának tűnik.

diófám lombja
mindennap elmondja ŐT
nekem ültették

Idő hamuja
alatt szunnyadó parázs
őrzi szerelmünk.

megállt az idő -
az időben állok én
halkan köd szitál

múltunk lemaradt
jövőnk még felkészül - győz
a jelen - a leg

Ifjúkor bűnét
az Idő bizonyítja
de nem korrigál.

ködnehéz éjben
csak vánszorog az idő,
hízik a magány

Az idő nekem
dolgozik, úgy döntöttem
szabadságolom.

Az évek tűnnek,
Helye lett már mindennek,
Jónak, és bűnnek.

ha hallak minden
más csendesül és dallá
válsz templomomban

volt hogy nem jöttek
most én döntöm el hogy hol
kivel és mikor

Az idő nemcsak
Változik, hanem leplez,
S gyakran leleplez.

életútszínek -
barnába sárguló zöld
majd legszebb ... szürke

halkan szelídítsd
magadhoz félénk szívem
dobbanásait

A halogatás
Az idő tolvaja, és
Elkaphatatlan.

Pöckölgetem a
hamut életemnek a
kormos végéről.

Szalad az idő,
neszek, zajok kopognak,
telik a semmi.

Hogy jól vagy rosszul
döntöttél - e, az Idő
ad majd választ rá.

Kifolyt az idő
kezemből, szorítom a
boldog perceket.

a lopott idő
számunkra a minden és
talán a semmi

Elveszett idő,
Amikor a biztossal
Lehetetlenkedsz.

Idő végtelen
síkján véges életünk
egy kicsiny szelet...

Arcodra már csak
párnán maradt mélyedés
emlékeztetett.

Az idő vagyok,
halhatatlan életem
örök vesztese.

idő múlása
egy megszámlálhatatlan
emlék sokaság

Leszállni nem tudsz
az idő vonatáról,
csak kiugrani.

Idővel minden
gondunk, aggódásunk is
hitelét veszti.

futok utána
kiáltok: állj! - hiába:
süket az idő

csenddé suttogom
a rohanó perceket-
időt kerítek