Új versek

hajnali három
van örökké a lélek
éjszakájában

Minden kacagás
Egy újabb szeget húz ki
A koporsódból.

Lomtalanítást
Rendeztem szívemben te
Most is maradtál

kereszt a nap és
köztem - árnyékra vetett
árnyék - közös fény

Mi a haiku?
Számolsz, gondolkodsz, végül
lelked ott hever.

kirekesztésről
ne papolj ha magadra
zárod az ajtót

nem mozdulok ki
borostyán szemeidben
pereg az eső

búja növényzet
bújtat tettre kész völgyet
a föld lágy ölén

édes szavaid
zamatáért kortyonként
fulladok beléd

mindegy mit beszélsz
máshogy érti majd aki
máshogy akarja

Azt hiszed most élsz,
pedig csak két pont között
cseréled ruhád.

a szárnyalást most
is nehéz feledni - hogy
gúzsba köt a kor

minden agresszív
lobogóra jut majd egy
dugovics titusz

Hullámkarikák
tágulnak, kicsi kavics
süllyed a mélybe.

bukott angyalok
érezhettek így - mikor
elvették szárnyuk

Oly útra léptem
Mely távolít tőled, de
Nem tudtam- körút

tarka ruháját
veszi fel az ősz a nyár
temetésére

óvakodj attól
aki mindig mindenben
egyetért veled

Meleget adtál.
S óvatlanul ebben a
tűzben égtem el.

szeretteiddel
ma törődj mert emléket
ápolni késő

Az idő nemcsak
Változik, hanem leplez,
S gyakran leleplez.

silány testembe
bújtatott lelkem próbál
felrepülni még

Szeretjük egymást,
kétségem sincs felőle,
a kutyám és én.

nyár végi szellő
megőszült felhőket fúj
a hold szemébe

ölelésedbe
bújtattam a hajnalunk
legszebb óráit

tegyél le engem
magam szeretnék nőni
téged emelve

hűs völgynek ölén
az idő megszűnt, mintha
nem is létezne

Varázsolj nyarat
még utolsó lángsugár
Ó, a szívembe!

felkapta a szél
szoknyám alá bújt még a
nyár is kacagott

parancsra szabad
akaratunkból hozzuk
a kötelezőt

letépett virág
a Remény, annak ki már
mindent föladott

Nem igazság, hogy
negyvenegy égő gyertya,
s csak egy kívánság.

Vacogós esték
köszöntöttek ránk. Pufók
képű lett a hold.

A bűn nevetve
Érkezik, ámde sírva
Sompolyoghat el.

Ezer mód van, hogy
Egy napodat elveszítsd,
De hogy visszakapd?

Társ nélkül még a
Földi Paradicsom is
Sivárnak tűnik.