Új versek

A gyenge ember
vár a lehetőségre -
erős teremti.

tűnik a tavasz -
csendben ontja illatát
az akácvirág

te megsegítesz
tudom s ha el is bukom
magadhoz emelsz

Pitypangot pingál,
tavasz piktor a rétre.
Tündéri tárlat.

pirkadatkor a
törékeny álmok ezer
darabra hullnak

távolbazengő
lágy kabócadallammal
poroszkál a szél

nehéz eset vagy
mondta a mérleg, de én
azért még bírlak)

sűrű csend mélyén
meghallhatod hogyan szól
a lélekharang

Nagyapám csillag -
fénye ablakomon át
álmomba ragyog.

Külső alapján
soha ne ítélj - a kincs
lélekben ragyog.

Mindenki saját
magának ír. Az önzés
legszebb formája!

nappal bezárhatsz
de álmomban vad tenger
zúgása vagyok

tollazata sem
feledteti egy páva
rikácsolását

lassan tűnik el,
mint elvakult tükörről
páralenyomat

színpompás nyári
emlékek fodrozódnak
az út szélein

kérődző csorda
délnek kurta árnyékán
csenddel osztozik

Rózsaszirmokon
esőcseppek napoznak:
tűnő varázslat.

kis tollpehelyként
párnacihádban lennék
álmod őrzője

Azúrkék égen
vattacukor felhőket
harapdál a szél.

simogatástól
is visszaretten aki
pofonhoz szokott

Ezüst tükrében
Patak fon napsugárból
Víg tündértáncot.

észrevétlenül
is szíved dobogását
dúdolom halkan

elült a vihar
egy bátor napsugár már
lábát lógatja

Ha a napot a
lelkedben hordozod, nem
baj ha kint esik.

Egymást ölelő
Gyökerek, pulzál a domb.
Lélegző erdő.

piszén, tisztakék
szemekkel, dudolászva
bekopog a nyár

Sok bolond között
az ép elméjű tűnik
totál hülyének.

szemedben a tűz
mint sziporkázó csillag
nyári égbolton

Kisfiam ülj le
mellém, s taníts, sok mindent
tudsz mit én már nem.

szendergő szirmok
bársonyos ölelése
harmatkönnyet rejt

Mintha én lennék
a világ hét csodája,
úgy öleltél át.

cinke hűlt helyén
napraforgóhéjra hullt
apró pihetoll

nyírfaágakra
fonja magát gyengéden
a hófehér szél

fel sem reppenek
szabadon szárnyal velem
negyvennégy madár

behunyom szemem
míg édes kis csendjeid
belém suttogod

Úgy érzem magam,
mint piros pipacsok közt
lila mákvirág.