Új versek

fáradhatatlan
csak menetel előre
évezredekig

tuják csipkéin
ringó harmatcseppekre
őszfényt szór a nap

ceruzarajz a
táj grafitszürke, csak a
holt levél színes

alkonyon az est
nyugszik naptűz parazsán
a hajnal pirkad

őszi alkonyok
szürkületében csillag
mutatja utam

Piszén mosolyog,
látom szemem sarkából.
Elvigyorodok.

ágak közt a hold
fényforgácsot szitál - csepp
figyelmet remél

neonfény szmoggal,
sült gesztenye illattal
városi anziksz

lent a sírokban
senki nem alszik- fönt az
élők álmodnak

sárban tocsogó
parányi madár jelzi
közeleg a tél

a születetlen
boldogság telt gyümölcse
remekművű vágy

megmosolyogtat
ahogy csendben átölel
szobám melege

eltévedt fenyők
bánatára szóródik
a sötétedés

árva vadgalamb
burukkol kopasz tölgyfán
párját siratja

Pattanó rügyet
tavaszi szél simogat
almafa ágon.

Fagy csókolgatja
szirmot bontott érzelmek
- zsenge illatát.

a vers először
titok itt bent s majd kint, mint
főnix dala zeng

hajnali szellő
nádszálak bóbitáját
hívja egy táncra

Jeges hullámot
kerget a partig a szél,
vacog a hold is.

félholdra rágom
szerelmem sötét felét
a hiányodtól

Utak vezetnek
százfelé, de végül én
hozzád érkezem...

Gyermekszívekben
Kis csizmákat tisztogat
Az ünnepvárás.

nap nélküli a
nappal, szürke kabátban
jön a délután

csendes a folyó
vihar után a parton
kompra szállt a hold

karamellizált
leveleken aranyló
korona a dér

messze egy halász
hold tükrére hiába
dobja hálóját

éjszaka csendje
hintaszékben lógatja
fáradt lábait

Az idő, a nagy
Piktor, mindent, mi elmúlt,
szép színekkel fest.

Virágaimat
ruhámra festem, hogy a
nyár legyen rajtam.

fejed fölé én
rajzoltam glóriát - nem
hibáztathatlak

Csak egy kisróka
orra feketéllik kint,
hótakaróban.

ősgyökeres fák
között új magoncot húz
a fény magasba

galamb bólogat
virágszirmokkal teli
pocsolya körül

éles szél metszi
az éjbe szőtt csendleplet -
egyre szaggatja

Dráva ágyán a
pára, folyamnak őszi
kísérője lett.

csend ül a rónán
fagyott fűcsomók közé
leszállt az este