Új versek

A magvetés a
természet óvodája,
palánta képző.

A szél ereje
előtt fák hajladoznak,
de nem törnek meg.

kormos reggeli
ég - apámmal álmodtam -
könnyes ébredés

Nap ha fölragyog
akkor jól vagyok s újra
megtelek fénnyel

az üvegcsillag
repedéssóhajai
fényvisszhangzanak

Jó elmélázni
a lét várótermében -
végállomás nincs.

Felkapott levél
széllel szálló gondolat
veled repülni.

Sárga falevél
még utoljára kacsint,
lehull, kiszárad.

nehezen ébred
fel a nap csak az idő
mi vadul szalad

bölcsebb nyílt szívvel
hallgatni Mozartot és
árad a remény

csendes kora est
kopott vén test reményre
friss sohasem rest

Levelek sírnak
a talpam alatt velem
sétálnak ősszel.

Az "ember" Isten
dolga volt, a többit már
Kína megteszi...

ez ősz ragyogón
fényes mosolya tegnap
búcsúzott tőlünk

csipkemintás fák
városi ablakoknak
szép keretet ad

Szélvihar söpri
Ki a nyárnak utolsó
Reménysugarát.

Élet-iszapból
talajt formál a lélek -
égre nyíló kert.

vetettem magot -
magasra nőtt faként még
eszedbe jutok

selejtnek tart már
sok öntelt amatőr a
baj nem velem van

A remény velünk,
tart, bennünk van, onnan ki
sem szakítható.

megfojtja versed
a sok dudva - tanácsom
légy igényesebb

leselejtezett
értékrendem hamarost
friss s új trendi lesz

van ki már földet
szórna rám két kézzel s jól
le is taposná

alkatrészekre
hullt szerelmem szerelem
lesz e rá időm

nem lesz fontos már
hogy ott leszel síromnál
csak ne felejts el

felfeslik a föld
szövete ha reng ott lent
az izzó mélyben

Kiszakadni a
világ torz ritmusából -
ez a szabadság.

egy sírhely száma
lesz ami rám utal s pár
hangulatos vers

fény húrjain a
csend vékonyan csordogál
meghitt szobánkba

lónak mondom el
ő megtartja titkaim
nem adja tovább

gyakran kegyetlen
a szél madártojást tör
s hull csöppnyi fészek

holtan hullt saját
tükörképébe a Hold
már hajnalodott

rácsodálkozni
újra meg újra - a ló
ilyen varázslat

hallgatva mind csak
madárlátta mese de
ezt mind megéltem

Túlélőgéppé
tett hazám, feladom hát
volt emberségem!

Kortalan a báj,
mosolyráncaid ívén
kellem levitál.