Új versek

szürke arcképen
bújócskázik szemszíned
- emlékfesthetem

Csendben lélegzem,
az utolsó fűszálban
is én sóhajtok.

a kör bezárult
kellemetlen mit tettünk
Emberek lettünk

Apró mészházban
megbújik a sötétség...
Jó reggelt Remény!

Idilli dili
iciri-piciri kis
verseket írni.

már sok első volt
maradj velem és légy az
utolsó fecském

inkább őrölj két
malomban mint őrlődj két
malomkő között

Igaz szavakkal
kövezd ki magad előtt
leendő utad.

"egy sosem volt szó"
ott csillog szemeidben,
s lelkemben érzem...

eltávolodtál
az őszi szél közénk fújt
megdideregtet

Sárga rózsámon
tücsökzenész hangolja
víg hegedűjét...

ha szívünkben még
a nyár ragyog, jöhetnek
a fázós napok

színekkel játszik
őszi lombok közti fény
lelkünk húrjain

Létezik talán
Tiszta, béke szökőár
Pusztítás nélkül

apró fuvallat
lepkeszárny árnya suhant
épp csak érintett

ébredő csendben
átkarol az illatod
- sóhajt a magány -

van, hogy sehogy sem
hallgat el közelünkben
egy sosem volt szó

Szinekben beszél
az ősz, üzen a télnek,
fehér paplant kér.

A nevem tégla,
beépülök bárhová,
s hordom álruhám.

A gondolatok
jönnek-mennek, papíron
elevenednek.

Mama - kísért még
lángosodnak emléke,
láttam kemencét.

százezer néma
soha meg nem írt levél
Vár feladóra

Apró kis szépség,
Sok pici ejtőernyő,
Szelek szárnyán száll.

Csodás képzelet,
Szertefoszló buborék,
Káprázatos fény.

félcsupasz ágon
három levél hintázik,
ők még maradnak

csillagok fénye
ragyog az éj köntösén,
mint ezernyi gomb

mintha a ködben
füstfércen lógna a ház
közel jött az ég

földszagú hajnal
ködtakaró alól néz
egy riadt virág

Legnehezebb nap
is könnyű, megfelelő
társsal megosztva.

Remény a létben,
Fénysugár a sötétben,
Létra a mélyből.

repülésélmény -
megismételhetetlen
milliárdnyi MOST

A természetbe
a rossz természetűek
elől bújunk el.

Mi a jóság? - az
a fajta szépség, amit
lelkeddel fogsz fel.

Ha a hiánya
nem fáj, a jelenléte
se lesz majd fontos.

Minden egyes nap,
egy esély a sikerhez.
Lásd a jeleket!

szeretet nélkül
az igaz úton is csak
tántorogni tudsz