Új versek

Tüzes csend szórja
Sziporkáit, begyullad
A harag lángja.

Tél helyett nyár van.
Vajon az emberek még
meddig örülnek?

Ahhoz, hogy rájöjj,
Ne játsz a tűzzel, előbb
Meg is kell járnod.

Két fülünk és egy
Szájunk van, mert hallgatni
Jobb, mint beszélni.

A bölcseség az
A tudás, mely tettekben
Mutatkozik meg.

A legnemesebb
Acélt a leghevesebb
Tűzben edzik meg.

Nem gátolhatjuk
Az esélyt, csakhogy a jó
Ki ne derüljön.

Gyenge kis virág
Hullajtja könnyeit az
Esőben némán.

Folyton érezni
Vágylak a messzeségben
Pillangód vagyok

Megalázkodást
nem kér tőled az Isten,
csak alázatot.

viselem gúnyám
takarva nyitott lelkem
meztelenségét

Aki földig tud
hajolni, az ismeri
az alázatot.

Jeges szél suhan
Arcomba vág, mint a kés
Húsomig hatol.

Csendes karácsony,
Ünnepeljen a lélek,
Legyen dicsőség,

Szellemként élni
emberi testbe zárva:
maga a börtön.

Fehér hólepel
Jégcsipke mintázatát
Nap rajzolja át

Ki sokat hallgat
csendet, az a lelkének
hangjára lelhet.

zöld hullámú nyár
lovam legeltettem - dús
üde pázsiton

Adott szavaid
mint a cigarettafüst,
ne szálljanak el.

kegyelem voltál
az életem legfájóbb
történetében

Legyőzni saját
Magunkat, az egyetlen
Igazi virtus.

Fő a békesség,
ha mégis harcolnom kell,
virág a kardom.

azon a ponton
vagyok, ahol nem lehet
már vesszőt tenni

A hibiszkuszom
most karácsonyi kaktuszt
játszik, virágzik...

A csönd sokat mond.
Ki minél többet hallgat,
többet is hallhat.

Zöld hullámú nyár,
szerelembe esik most
a viharos ég.

Fehér fagyott táj
Oly csendes, szinte már fáj
Akár a magány.

télen lovazás
után meleg párkányán
ülni - de jó volt

Az elhallgatott
Igazság igen gyakran
Méreggé válik.

Karácsony éjjel
hófehér bársonypalást
legyen lelkeden

megszerettelek
ledobott ruhád felett
áll a képzelet

Négy gyertya égett
Csonkig, és én remélek,
Keresem hitem.

Leszállnék házad
fölé, felhő alakban.
Védelmeznélek.

Viseli társam
tekintetem terheit,
megbízik bennem.

Ha itt elhagyom
Ezt az őszi estet, és
Vele e testet.

természet ölén
hol csend és béke honol
a megnyugvás vár