Új versek

- Édi test! - szólt az
égitest. - Globálisan
felmelegített!

A legteljesebb
Szabadságérzés maga
Az önuralom...

Az erkölcs tükre
A meggyőződésed és
A tett viszonya.

fény játszadozik
hajaddal, tavaszi szél
beletúr, igéz

Ha minden virág
tökéletes- különös
virág a lelkünk.

A végtelenből
Eltéríthetetlenül
A végtelenbe.

utolsó sugár
vörösre ragyogja az
égbolt kapuját

mosolyogtál rám
s tenger hullámzott lágyan
mélykék szemedben

Lustán fetrengő
macskaként beteríti
a nap a párkányt.

Összesen hányszor
lehet valakit végleg
elfelejteni?

énekelj nekem!
hangod lehet hamis, a
dal igaz legyen

Bókoló bibék,
fehér porcelánba zárt
szemérmes násztánc.

cseresznyefákon
csicsergő haikuktól
hangos a tavasz

szívét kitárva
várt sok tanítványra - de
megöregedett

Kis érintésed
villámként sütötte ki
kondenzátorom...

Futsz vagy vársz még, ha
elönt a félsz, s megfagy a
vér ereidben?

stég felszínét ma
legyalulták, emléked
faforgács, semmis

kapuk csukódnak
előttem jobb mintha rám
zárják örökre

tó vize csendes,
sás árnyéka aranylik
benne, némaság

Szerencsés az is,
ki hitét, mint tűz, lángját
őrizni tudja.

Korhadt fagyökér
fűzöld, mohás föld alatt,
régmúltról regél.

ember létünket
különös perspektíva
égből szemlélni

Magadba zárhatsz
Lelked csendjében lakni
Nagyon jó nekem

szép szavakba írt
fájdalom, mely elvontan
szabad csak fájjon

tudtuk, ha ugrunk
meghalunk, de gyönyörű
volt a zuhanás

lent a berekben
gyöngyvirág-harangokon
játszik a szellő

Tavaszi napfény
Virágszirmot simogat s
Táncol a széllel.

minden - szívem is
hárfaként peng a szélben
akár az ágak

szerelem - mondják.
egy mámoros tévedés,
édes bolondság

hullámtalan kék
tenger a lelkem, vihar
előtti csend van

a legszebb színek
akkor is léteznek, ha
szürke most minden

egy angyaltollal
cirógasd lelkemet, ha
szívem már halott

rivaldafényben
összeszólalkoznak a
kulisszatitkok

rezeg a faág
szerelmes széncinege
csicsergésétől

Macskaköveken
Léptünk, együtt fütyültünk.
Már csak én fújom...

Vén álmaimban
a lét változatával
szembesülhettem.