Új versek

Nem tehetsz arról
aki lettél. Ők tettek
ilyenné téged.

Elengedtem őt.
Nem elvesztettem. Ezért
jött mindig vissza.

Ma nem csinálok
semmit, de azt nagyon is,
és intenzíven.

kinek a könnye
megtelik csillogással
azé az ünnep

paradox de ha
korlátozod - van mibe
kapaszkodnia

lágy érintésed -
szőke tincseimbe font
sziromkoszorú

Hajad fürtjein
a Nap játszik dallamot
szemembe ragyog

szavad és tetted
sorsot ír - akár igaz
akár tetteted

Együtt bukunk el,
de ez nem a vég, csupán
az új kezdete.

egymás karjában
gyengéden cirógatnak
lopott perceink

Már csak húrtalan
hegedűként játszom én...
Meguntad dalom...

Elhalt, mocskos szerv.
Leértékelt szívem csak
vár. Érzéketlen.

tegnapi újság -
szívmelengető hírek
a kandallóból

Elvetted tőlem,
és benned életre kélt
esztelenségem.

belül zokogtam
de mosolyogva mondtam
- ők várnak már rád

egyformán hervad
a babér valamennyi
bajnok homlokán

csendben zuhanok
mióta a dalunkat
magaddal vitted

Télből tavasz lett,
mikor hozzád indultam,
és te vártál rám.

Minden rossz napra
Vigaszul mindenkitől
Majd mosolyt kérek

Földre lehelve
csönded árnyékaként, azt
kérted: légy boldog!

Gyermekként elég
volt még a fenyőillat
a karácsonyhoz.

Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.

Csak akkor győzhetsz
ha a felkészülésre
is van akarat!

csupasz faágra
fénytakarót szőtt a Hold
hintázni vágyott

már az is elég
ha szavaid ölelnek
olvad a magány

minél hosszabbra
nyúlik egy élet annál
inkább rövidül

egy kedves mosoly
kulcs lehet minden egyes
ember szívéhez

merülj el bennem
megírt könyv az életem
befejezetlen

egy életem van
akárhogyan is nézem
túlélhetetlen

Sárga levelek...
Hópaplan alá szorult
rothadó szépség...

Vörös köntösbe
bújt alkonyt mosolyog rád
a naplemente

A bánatos szív
Egy levél hullatta fa
Reccsenő gallyak

mi mást adhatnék
mint a végtelen időt
szűkre szabottan

van egy hely, ahol
a világ zajából csak
téged hallgatlak

Piciny világod,
volt emlékeken törpül
- nem férek bele.

Éjcsillagoktól
gyűjtöm ragyogásaim
- neked készülök.