Új versek

Ma megágyazott
vörös levéllepellel
az őszi alkony.

mosolyog az ősz
a lehulló levelek
színes szőnyegén

Rozsdamarta fa
napfénnyel kenegetve
sem zöldül ki már.

ártatlanságát
tavasszal kapja vissza
a sok csupasz fa

belső napodnak
tüzelőanyagát a
jótettek adják

régi kopottas
hídon egy szerelmes pár
s fölöttük angyal

Ne ugrálj, Foltos!
Kezemben semmi más, csak
egy simogatás.

Csak a csend neszez,
s hallani, ahogy dér ül
az alvó fákra.

reggeli napfény
fest igaz káprázatot
hunyt szemhéjakra

papsajt levele
nyújt morzsavacsorához
hűsítő árnyat

mint mikor bukott
diák elé lapot rak
a tanítója

Hazaérkezni
vihar után napsütés,
ujjongó lélek.

A harmatgyöngyös
Rózsaillat, hitünknek
Jó utat mutat

Mikor lesz végre
A világ, a jó szívek
Nagy örömtánca

e víz ismerős
látta tán nagyapámat
Szelíd hulláma

halvány lila dunszt -
fejfájás-prevenciós
kincs - ha éppen nincs

elcsendesedett
őszi kert nyugodni tér
kapuját zárom

Tó tükrén az éj
hulló levelet ringat
- késő üzenet.

ami most van az
a jövődnek gyökere -
jó termést nevelj!

egykor Nap voltam
ma, már egy napot sem bírsz
ki közelemben

pletykát visz a víz -
pillér kövén visszhangzó
hullámcsevegést

a régi házban
felejtett tükröm őrzi
gyermekarcomat

avarszőnyeget
terít elénk a gondos
szeptemberi szél

hátralépő szív
teret adó - szép táncod
nézi - rád dobban

Hűvös estéken
kémlelem a dús eget
válaszra várva.

Vackor vagy alma?
Nevelésen múlik, hogy
mi nő kertünkben.

szederindákon
hintázó szélgyerekek
vad vihogása

színes nyakéket
fűz az ősz vörös okker
zöld levelekből

Csendesebb a kert,
a hajnal nem csicsereg
már szerelmesen.

rozsdás falevél
billeg az ágon flörtöl
az öreg Földdel

Macskakövön jár
A hajnali kopogás
Botladozó csend

fehér rózsák közt
a kertész meghajol és
csendben megy tovább

dió földre hull,
szárnycsattogtatással jön
az ősz miközénk

fehér ruhában
ül tizenhét csendszótag
fehér padomon

Egy bók mindig a
fizimiskának szól, nem
pedig az észnek.

szürke ló ködbe
vész lovasa lebegni
látszik s tova száll