Új versek

A dús lombsátor
résein át is ránk lát
mennyei sugár.

szép nő vagy tavasz
folyton alakot váltó
megunhatatlan

néma magányban
minden perc és zaj végül
csend kövekre hull

Megbocsátással
feloldódik szívünkben
a neheztelés.

virágszirmokon
lépked felénk a tavasz
s felhőt tép a szél

Virágtengeren,
szirom-szőnyegen Tavasz
illata mámor.

eltűnt otthonát.
Mint vázában felejtett,
elszáradt virág.

tücskök és hangyák,
kis szöcskék sírnak vissza
régi életet.

Ahol nem messze,
napsütésben, még templom-
kereszt ragyogott.

Beszívni azt a
máshol nem érezhető
folyóillatot.

Az igaz jóság
meghallgat, de nem ítél.
Figyel és megért.

remegő kezek
pihennek két kezemben -
erejük fogytán

Fészket keresett
sok vágymadár, de gyorsan
múlt a legszebb nyár.

Sok mindent beszél
az ember, mit a lélek
mondani nem mer.

Hosszú az út, a
szívtől, szájig. A lélek
nem jut odáig.

Türelmet kértem
- lám nyílnak is a rózsák
Isten kertjében.

lombok elrejtik
fényed - lámpaangyal te
segíts utamon

Félig lehúzott
redőny alól bújt hozzám
a reggeli kék.

Csoda látható
most a határban. Repce-
szőnyeg a szántó.

A nap elvérzett,
bíbor felhőbe bújva
domb mögé bukott.

Fénylő gombszemek
kandikálnak ki tüskés
vadgesztenyéből...

százéves nyárfák
őrködnek a vízparton
mozdulatlanul

Mint őszutón a
fátylas telehold, tudok
én mindent, mi volt.

néztek egymásra
s ahogy szemek villantak
tombolt a vihar

lélek tükrömben
képtelenek megbújni
féltett titkaim

hét ágra sütött
aztán holt fáradtan éj
ágyába zuhant

semmivé foszlik
a szürke gond - smaragdként
ragyog a remény

díszruháján bross
tündököl a tavasznak;
kecses tulipán

Hogy többet már ne
veszítsek. Óvd meg Uram,
gyermekeimet!

színes tulipánt
esőcseppgyöngy díszíti
emlékbe adom

Tulipánkehely
meleg tavasz rejteke
Illatos hírnök.

átszűrődő fény
ametisztragyogású
lombok közt séta

harmatcsepp rezzen
nefelejcsnek orcáján
legördül a könny

Lassan bontja le
pillanatokra létünk
az emlékezés.

halk dalban dúdold
időn át visszhangzik majd
altatód anyám

sokáig szenved,
vajúdik az éjszaka
fekete lelke