Új versek

Magyar a szíve,
teljesen mindegy, milyen
vér folyik benne.

rejtélyes illat
dús bodzabokor benéz
az ablakomon

Egy jó gondolat
Gyémánt a bölcs kezében,
De másnak kavics.

Az elengedés
vagy a ragaszkodásunk
a nagyobb teher?

Amit az agyam
kibogozott, a szívem
összekuszálta.

A békés tenger
Nem nevelhet rátermett,
Jó hajósokat.

Minden sötétség
illúzió csak, esély
az ébredésre...

Idő végtelen
síkján véges életünk
egy kicsiny szelet...

Arról álmodtam
megint, hogy megrögzötten
rólad álmodom.

Akkor még arra
jártam hozzád, már az út
túl ingoványos.

Megszabadultam
láncaimtól, elhittem,
hogy sosem voltak.

Oldoznak engem
bütykös kezek, ámde még
van ezer bűnöm.

Fájdalmakkal tesz
Létünk edzetté s tanít
Mindent kibírni.

Kettő kerék, ha
együtt fordul egyszer, nincs
többé távolság.

Ajkad, szerelmed
csókolta homlokomra
biztatás gyanánt.

Köves utcákon
Sóhajtozva botorkál
A nosztalgia

Szívem és lelkem
Egy lapra van feltéve.
Vajon nyerek-e?

Másnak láttalak,
nem annak, aki voltál,
fest a képzelet.

Szépség vagy nekem
mint öreg fának, tavasz
adta virága.

Hangyák cipeltek
sietve egy levelet
a vihar előtt.

hársfa virága
illatoz - bárányfelhő
botladoz föntebb

Már elszámoltam
veled, magammal viszont
máig nem tudok.

teltkarcsú festék
rubens csinosítgatja
múzsái testét

Mióta verset
nem olvasol, azóta
megkérgesedtél.

Szögről akasztott
kabát. Te hordtad, mégis
én viselem el...

Bánatod az én
bánatommal együtt már
boldogtalanság.

Rád adom újra
szeretetem melegét,
óvjon közös tűz...

Tízmilliószor
jobban szeretlek téged,
viszonozhatnád...

Te voltál s ha vársz
Mi lehettünk volna, most
Hiányod emészt

rózsáknak kelyhe
kis megfáradt utazók
pihenőhelye

Ha visszanézel
Majd egy könnycsepp legyek, egy
Apró kis mosoly

Ha szeretlek is,
ki nem mondanám soha
- most is csak írom.

Lehetetlenség?
Nem, amire Te gondolsz:
Tehetetlenség.

Őszi avaron
játszik a holdfény, régi
emléket idéz.

Játékos árnyék
simogatja este az
útszéli fákat.

Letéptem rólad
minden gátlást, maradtak
csak sajátjaim.