Új versek

Mikor leszáll az
Est, végigpásztáz a Hold
csillag-udvaron.

erdő tisztásán
az ég is hozzám hajolt
együtt örültünk

Vernék egy hidat,
bontott téglám van bőven,
engedélyre vár.

Tartalmatlanul
egy kínosan szabályos
haiku mit ér?

Öreg pap szeme,
templomajtó résén át,
nyárra mosolyog.

Játék öröme
maszatos arcán ragyog
még nem törlöm le.

eső gyöngyfüzér
vörös virágon szép szó
zeng női szájon

Csend birodalma
lelkem kapcsolódása
a szeretettel.

Írj semmitmondót!
Együgyű kacsa is a
takonyra csap le.

Modortalanok
vigadnak kárörvendve-
csúf jellemhiba.

Csillaghulláskor
Szent Lőrinc könnyei, a
nyarat s i r a t j á k.

Amikor túl sok
zaj kínozza lelkedet
fordulj a csendhez.

Tikkadt délután,
az árnyék is a patak
sodrába lebben.

Az embert talpra
állítja, igazi hit.
Sőt, tovább segít.

Bármilyen nehéz,
reménységgel és hittel
kisüthet a nap.

tóba mártotta -
Ő, a legnagyobb művész
színes ecsetjét

Napfelkeltében
érzelmeink is szebben
tündökölhetnek.

Kifröccsent tej az
élet csupán a kozmosz
poros abroszán.

Földig hajol az
éjszaka, görnyedt hátán
álmos csillagok.

Arany sörényű,
őszi fák fölött, húznak
már a vadlibák.

Festők lesik a
fáktól, a színkeverés
pazar titkait.

fény rajzol utat
a félhomályban - megyek
napsugár nyomán

térdeléstől mély
kopott márvány idő s a
hit alkotása

Fák árnya alatt
míg várlak - pamutszellő
fátyla simogat.

elhagyatott ház
sarkában egy pók csendet
fon hálójába

Emlékképeim
lebegő tündérrózsák
álmaim taván.

Léleklüktetés
anyagtalan léten át
zord panelmagány.

Egyedül vagyok,
közel ülök magamhoz,
öleljen a csend.

orrcimpák fújnak
vadlovak vágtatnak át
ég parcelláin

kertünk végében
a nyár aranynedűjét
izzadják a fák

Kalárisgyöngy e
Nap is, ha szépen él(t)ed
Fűzd a többihez!

Megnyitni szívünk
érzelmeit, olyan mint
egy szép szivárvány.

vadul mulató
korhely szél pirkadatkor
csöndben hazatért

Ne sirass, ha majd
elmegyek. Beleférek
én, egy könnycseppbe.

Megállni csendben,
találkozni a lélek
hangjával, áldás.

Nyár öle ringat:
takaróm csillagos ég,
zöld mező ágyam.