Új versek

Barka ágakra
bíztam reményeimet,
tán kirügyezik.

bűnöddé váltam
szívesen neked adnám
bűnhődésem is

A gyávaságot
Kitűnő érvekkel kell
Megmagyarázni.

Hogy rendet rakjunk
A fejünkben, látnunk kell,
Hogy mi van benne.

Öröm, szeretet,
Remény lángja lobogó,
Hitem pislákol.

Álmok Tejútján
Kóborlok, Göncölszekér
Nyomán haladok.

addig ölellek,
amíg csendünk összeforr
a végtelenben

A csend egészen
halkan kopogott, pedig
Téged vártalak

Az igazság nem
változik, csak az érdek-
képviselete.

Aranyvasárnap,
minden gyertya ég, ragyog,
itt vagy, karácsony...

csillogó arany
szalmába születik majd
az égi király

szív fenyő csillag -
kisült mézes - magamban
veletek voltam

Elefántpuszi:
Apokalipszis, Isten
legvégső csókja.

magány csöndjében
egy zöld poloska ébred
koppan a falon

varázslón izzik
jáspisfényű telihold
nyakéken ékkő

erdők fáitól
semmit sem kérdezek, ők
mégis felelnek

Mint a fuvallat,
Elillan, ha boldogság
Érint néhanap.

gyökerem hozzád
köt - és anyanyelvemen
írom versemet

örökös társad
az önkifejezés - ne
hagyd el ihleted

Fenyőgyanta, és
kalácsillat öleli
a szeretetet.

tél szemében a
tavasz kacér leányzó
szerelmes kamasz

Szívvirágotok
kibontakozása ölt
ünnepi formát.

Olykor őrült kedv
Söpör végig az utcán
Végtelen ünnep.

Számítógépek
sosem fogják pótolni
a hülyeséget.

Gyökereiben
Ismerned kell valakit,
Lásd - vadidegen.

Csodálatos, mit
Nem az ember alkotott.
Nézz egy virágot!

A legtöbb ember
Bátorítást vár, tehát
Dicsérjük őket.

Szélben szabadon
Szállva szívem szivárvány
Színeket szomjaz

szerelmetlen fém
szívemben a türelem
csak rozsdát terem

üres ágyamban
megszokásból még mindig
feléd fordulok.

cúg van - mondtad és
bezártad szívedet - de
én kint rekedtem

Neve Istennek
Dicsősége, nekem ő
Az igazgyöngyöm.

Moccanatlan csend,
öröklétet álmodik
hó - dunyha alatt.

kopik az idő
vasfoga de rozsda nem
kezdi ki soha

A csoda mindig
A közeledben van, csak
Kezed kell kinyújtsd.

Úgy állok bosszút
Ellenségeimen, hogy
Csak boldog vagyok.