Új versek

diófa ága
nagyapám karja helyett
hintám ringatja

Ha neked adnám
magányom felét, akkor
semmivé válna.

Szürke egérke
a hold sápadt fényében
ezüstnek tűnik.

Kinek szívében
szeretet lakik, soha
nem lesz egyedül.

Bölcs csak úgy lehetsz,
ha majd megtapasztalod
a mindenséget.

Okostelefon
dísze az asztalomnak.
Hívni már tudok.

hegyeknek átok
sivatagnak csak álom
a sok vízmosás

a rügyek mélyén
ruhájukat vasalják
a virágszirmok

mintha mimózát
simogatnék lelked is
úgy beleborzong

Szerteágaztak.
Külön utakon járnak.
Egy a gyökerük.

Csigaháznak a
magányában, búsulgat
a hordozója.

tollhegynyi sóhaj
kokárdaleveleken
hősök a szélben

Boldog lehetnél,
A félelem átkarol,
Boldogtalan vagy.

minden virágzás
az ébredő természet
szabadságharca

Hetvenhárom év
mit vállon cipeltem én,
bírd egészséggel.

szívesnek dobban
a világ - szívtelennek
csak dobott virág

Hogyha nem lehetsz
pótolhatatlan, legyél
felejthetetlen.

ha adsz magadból
nem lehetsz teljes többé
mégis gyarapodsz

Betegágy mellett
másként ítéled te is
saját sorsodat.

Örökké tartó
szerelem fényére is
vetülhet árnyék.

lehullt a lepel
a tények talapzatán
az igazság áll

harmatos reggel
néhány árva tulipán
szomjasan tátog

Megfogant élet
nyári szénaillatban
vált valósággá.

nem hagy el soha
pedig nem hiányozna
a hűsége fáj

végtelen árnyak
számtalan kis bűnömet
kezdték takarni

sekély folyóban
tükröződő hegyek is
az égig törnek

hiába keringsz
saját dallamodra míg
nincs karmestered

Szemedbe Isten
ha könnyet tesz, szívedbe
szivárványt helyez.

Fukar színével
az ősz - lágy hajnalfényben
megszépül a köd.

esőt könnyezve
üzennek az égiek
- sírok helyetted

függetlenségünk
- repülés vagy zuhanás -
kötél-idegen

Széllel integet
szőkülő búzatábla.
Mosolyog a táj.

Még alig merem
elhinni, hogy megosztod
velem életed.

Fázva, remegve,
önmagam elöl futva,
karodba zártál.

fénnyel itatott
magányos fátyolka az
ablakba libben

A szép lelket csak
az értékelheti, ki
megtapasztalta.