Új versek

Meseerdőmnek
a végére értem, s nem
lehet reményem.

Én mégis, oltár
aranyfüstjén át várom
a lehetetlent.

Oltárok előtt,
hamisak el nem férnek.
Helyet se kérnek.

Ide csak rézsút
vetődik egy napsugár.
Még madár se jár.

Álmomban, öreg
dóm áll előttem, a múlt
suhan mögöttem.

annyira fáj, hogy
a te arcodon is az
én könnyem folyik

Megengedem a
vigasznak, hogy megszállja
szomorúságom.

Már az is egy jó
dolog ha nem történik
semmi rossz velünk.

a lónak mozgás
s én - próbálok helytállni
a kör közepén

állok a szélben
napsütésben - öreg ló
legel békében

Holddal a hátán,
Farkas lépdel halkan fent,
Hívó hangja száll.

Messze száll a dal
a szerző békét javall
fogadd hát hamar.

gondolataim
csapongó madársereg
örök repülés

A szomorúság
könnycsepp, melyet felszárít
a nap melege.

Kusza betűkből
Kavargó gondolatból
Készül új világ

Utat tört benne
szenvedés. Kaján vigyor: -
nincs menekülés.

Képeskönyvvé vált
már a világ, s nem tudni,
milyen odaát.

Megbújnék Isten
ölében, ki életem
tartja kezében.

Fejem fölött mind
károgva száll, az a sok
fekete madár.

A tövisben is
magok teremnek. Fonák-
ja életemnek.

Légy mindig más, mint
bárki más, hogy ne úgy láss,
mint egy hasonmás.

Virágok halnak
meg a mezőn. Gaz és gyom,
földi szemfedőn.

De, ha nem hagynak
élni, szeretni, miért
kell megszületni?

Élet értékét
későn tanuljuk mindig.
Azt hittük, piknik.

Hibátlan ember
nincs, ki közel áll hozzá,
nem mondja, hogy az.

Általad lett e
nap a költészet napja,
köszönjük neked.

kisütött végre
felhőn küzdve át magát
egy reménysugár

A gyógyulás, úgy
kezdődik, hogy a csend már
nem ellenségünk.

Szél hozott és szél
visz, megpróbált a bánat,
egyszer valaki

Kaptam én tőled
Uram, számtalan jelet:
nem értettelek.

Értékem, ami
én voltam, tarlótűzre
elpazaroltam.

falu elhagyott
utcáit senki, csak szél
sepri időnként

füttyentett a szél
s tarka ponyvánk azonnal
megszökött vele

holdfényes tavon
az idő köröket ír
csobbanó kavics

csodakék égbolt
annyi könnyet elsírt már -
végre felhőtlen

reggeli napfény
felhőszakadást foltoz
tavasz szabója