Új versek

idő lábnyomán
hulló cseresznyevirág
puha takaró

Mohazöld tavasz,
virágbimbós ölében
ébredést ringat.

Sok bölcs gondolat
elmém sárgult lapjain
olvasóra vár.

Csillagos éjjel
megcsillant egy álom - ám
fénye távoli

a távolsággal
egyre nő ölelésed
utáni vágyam

Tenger vagyok én!
szólt halkan, majd kibuggyant
a hegy oldalán.

A természetben
megannyi szín, árnyalat.
Épp, mint lelkedben.

a kéjenc idő
öreg padra ült s a csend
ölén elterült

A legtöbb vitát
a ki nem mondott érvek
döntik el végül.

Téli csendélet
temetetlen holtakkal
szörnyű csenddé lett.

Nézz szét... az Istent
mindenki úgy keresi
ahogy akarja.

Szép tulipánom,
egy reggel ostobaság
tőből letörte.

Felhők mögül mint
egy Isteni szikra, a
Nap előbújik.

A várakozás
tornyára másztam, máris
szoborrá váltam.

fénylő harmatot
kortyol apró gyöngyvirág
szemem is issza

nem a tükör a
hibás, ha nem tudsz saját
szemedbe nézni

Hozzám tartozol -
mint versemhez a szó, mint
könny, ha nincs több szó.

Bíbor alkonyon
elsírja magát az ég,
kitárom karom.

nem előztem meg
egy versenyzőt se - saját
magam győztem le

A keskeny mezsgyén
rám vártok... pengeélen
táncoló álmok.

Fontossá válhatsz,
ha egyszerűvé teszed
a bonyolultat!

Ötletet munkál,
szavakhoz ragot izzít,
hajlít, üt, s passzít.

anyanyelved kincs -
nélküle "néma" lennél
saját hazádban

Eledel lelkem
számára minden szép, jó.
Néha éhezik...

nem elég mélyre
temettem el bánatom -
visszajár s kínoz

Ha túl sokat látsz,
megérted: minden egyre
értelmetlenebb.

Szavaid, fénylő
ékszerek. Álmomban ve-
led beszélgetek.

fekete hattyú
úszik bányató tükrén
holdfodrozódás

Felejtenélek,
de túl sokszor gondolom,
`ne juss eszembe`

tépett tollakkal
próbálok meg szárnyalni -
most utoljára

szép rózsafüzér
Földanya kezén, minden
virág egy fohász

Legnehezebb sors
is elviselhető, ha
szeretsz, s szeretnek.

Neked adtam az
igazadat, békesség
lett a jutalmam.

Rózsaszín álmok
rozsdamarta foltokkal
váltak valóra.

Poros kacatok,
padláson gyűlő lomok-
múlt drágaköve.

egyirányú út
vezet hozzád - nem tértem
vissza magamhoz