Új versek

Hajnali fényben
tündököl a március
aranyesőben.

Sötét éjszaka
szárnya alatt nézlek, mint
prédáját a vad.

Minden üres éj,
minden hajnal, hol nem vagy:
lassú, kis halál.

Fáktól tanulok
csendet, s lám nem zavar a
rezzenő levél.

Vadrózsa voltam.
Anyám harmatcsepp rajtam.
Sosem feledem.

Mi a pillanat?
Elengeded a múltat
És nem vársz jövőt.

Tehetséges az,
Aki többre képes, mint
Amennyit tanult.

Múltkor is fejjel
mentem a falnak, mégis
szívem tört bele.

Képmásod vagyok.
Szomorúságod könnycsepp,
örömöd mosoly.

Búsongó nemzet.
Önvád és balsors ellen
is oltsatok be!

szabaddá tesz mert
önként vállalt járom az
én igazságom

rongyos kabátom
fűz alá terítem, rügy
illata ölel

Dörzsöli szemét,
takaróját magára
húzva a TAVASZ.

a tócsákba ma
színtelen kokárdákat
hímez az eső

ahogy lehunyta
szemét - könnyek öleltek
sok kis csillagot

Ébenkontyából
szőtt szomorú álmokat
a fénylő nyárest.

Megérintettél,
egy virágzó ág hajlott
korhadó törzsre.

Kis lépésekben
Csiszolódnak a kövek
Nagy utat tesznek.

Megérinteni
egy nőt érintés nélkül,
örökre tiéd.

gondolatim közt
nem látok tisztán - szívem
szavát hallgatom

virágvízesés
rózsaszín zuhatagja -
szívnek új remény

tóparti barkán,
gömbölyded esőcseppek
fénye imbolyog

Álmodtam csendben
és ringtam rejtelemben...
fellélegzettem.

Lángoló percek
őrzik a vágyat, testünk
tűzrózsaágyán.

hangos csicsergés,
seregélyek pletykálnak
vadgyümölcsfákon

Sokáig ne nézz
a világ torz tükrébe,
gyűlölni tanít.

Retúrjegy nélkül
jutunk a csendbe vissza,
a lélek örök.

magányos lelkem
dalos madarakkal telt
mert fuvolád zeng

Petőfi honfi
volt, s így nem szívlelte a
konzultációt!

Szerencsétlenség,
Ha valakiben minden
Szóvá is válik.

Körülvesz isten.
Egyre csak közelg és lám
bennünk az isten.

Isten velünk jön.
Előttünk és mögöttünk.
Vezet s követ. Nos?

a szerelemhez
vedd a bíborvöröset
az alkonyatból

Édesen omló
napsugár fűzfavesszőn
barkaszemet nyit.

elvárássá nő
tehetsége - bűne csak
esendősége

percpergetőmből
időm falához tapaszt
mézédes csókod