Haiku versek a télről

az első téli
éjszaka leple alatt
megőszült a rét

hóförgetegben
zúgó erdőt mázsás hó
terhe ropogtat

öreg csontokon
a tél csámcsogva röhög
elmúló élet

Csigaházakat
Jeges tekintettel fest
Fehérre a tél.

porcelánliget
csipkés fenyőin a dér
érintetlen csend

télen a berek
csendessé változik át
a jég rian csak

árván maradt sün
vacogva szűköli át
tél szorítását

ezüst dércsipke
fátylát zord szél cibálja
álmatag fákról

varjú károg tar
ágon - patak hallgatja
fagyott mosollyal

szürke téli táj
fehér csipkét álmodik
betakaródzik

Bús verébcsapat
költözött a tél elől
postaládámba.

Őszi ágakat
Fehér gézbe tekeri
Gyógyulni a tél

télen hársteát
meleg zokniban kortyolt
gyöngyszínű tavasz

Tréfás kedvű tél
hócukrot hint a fákra
tavasz idején.

Hanyatt dőlt a rét,
hópihék öltöztetik
meztelenségét.

gyönyörű a tél
örökzöldek karjain
ma még hófehér

tél ráncai közt
reszkető napfény fürkész
sápadt lelkeket

tél sír az erdőn
lombok közt lebzselő szél
ágakat ringat

Hóvakság zárta
le csodatavaszomról
szóló álmaim.

Tölgyfák kérgére
Csipkés hófátylat hímez
Az északi szél.

kopasz faágak
menyegzőre készülnek
fehér kesztyűben

hófödte mezőn
még szendereg a tavasz
fagyos tél ölén

Vadul marnak tél
lánctalan szélkutyái
fagyott arcomba.

Akácillatot
Méhdöngicsélés helyett
Jégcsipke díszít.

kerti széken ül
ma még szép hófehérben
vendégem a tél

hallgat a csermely
fagy fogta be a száját
csendre ítélte

hófödte mezők
éhezik a természet
jégcsapok híznak

kopott padokra
szobrokat emelt a fagy
a tó vizéből

Tétován, csendben
cselleng a télben ötven
szürke árnyalat.

A hó, hogy vérzik,
Ahogy a nap rácsorog,
Vörös alkonyon.

elfüggönyözött
hófelhőkbe fényszálat
szövöget a Nap

Téli ég ölén
fázós fényű csillagok
nyárról álmodnak.

Befagyott tócsák
felszínén magam látom
tükröm lett a tél.

puszta némaság
hófelhőt kerget a szél
halott rét fölött

Benézett hozzám
a tél, szürkesége nem
talált szavakat.

Ablakot nyitott
színes szobámra szürkén
a szomorú tél.